DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Van, akinek hasznára válnak a McLaren problémái

A wokingi F1-es alakulat katasztrofális megbízhatósággal küszködik a 2017-es szezonban, de egyvalaki számára nem feltétlenül rossz, hogy a mezőny végén autózik idén.

Négy futamra és két pilótára vetítve a McLarennek eddig csak két alkalommal sikerült meglátnia a kockás zászlót: Fernando Alonso egyszer sem ért célba, Stoffel Vandoorne-nak azonban sikerült, Ausztráliában és Oroszországban. De ha még egy ideig ütőképes is a MCL32-es konstrukció, szinte alig van esélyük arra, hogy pontszerző pozíciókban autózzanak – ki tudja, hová jutottak volna idén, ha a Honda nem nyit üres lappal idén, és folytatja az ütött-kopott, ám legalább előrelépést mutató korábbi erőforrása fejlesztését?



Nos, Stoffel Vandoorne bár szomorú a versenyképesség hiánya miatt, bizonyos szempontból örül neki, hogy nem a mezőny elején autózik – 2015 GP2-es bajnoka két célba érése alkalmával egy-egy 13. és 14. helyet gyűjtött be. „Úgy vélem, ez valójában jót tesz nekem, hiszen fejlődhetek pilótaként” – nyilatkozta a belga az Autosportnak. „Bár jelenleg nehéz a helyzetünk, ebből is sokat lehet tanulni.”

„Az alsóbb kategóriákban szinte sohasem mentem keresztül nehéz időszakon. Mindig győzelmekért és bajnokságokért harcoltam, és többé-kevésbé minden simán alakult. Persze van úgy, hogy egy verseny rosszul sül el, számomra viszont új tapasztalatot jelent, hogy hosszabb időn keresztül nehéz a dolgunk, és hogy nem minden úgy alakul, ahogyan azt elterveztük. Sok mindent tanulhatok ebből.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: