Nico Rosberg bizonyára csak most kezdi érezni, mennyire kényelmes is a Formula-1 világa kívülállóként. Nem kell a nyomással megbirkózni, folyamatosan teljesíteni vagy pszichológiai játszmákat vívni, így végre kendőzetlenül mondhatja ki mindig azt, ami éppen a fejében jár.
Furcsa dolog az F1-ben, ha valaki 31 évesen önszántából vonul nyugdíjba, így bizonyára még a média is úgy kezeli Rosberget, mintha a mezőny szerves részét alkotná, hiszen rengeteget találják meg őt hosszabb-rövidebb interjúkkal. A világbajnok pedig nem is kerülgeti a forró kását a véleménynyilvánítással: nemrég arról is beszélt, hogy ő szívesebben igazolta volna Valtteri Bottas helyett Fernando Alonsót önmaga helyére, egy másik nyilatkozatban pedig amellett kardoskodott, hogy Robert Kubica egy élcsapattól kapjon F1-es tesztelési lehetőséget (amihez szintén a Mercedes lenne a legkézenfekvőbb megoldás).
Most Rosberg az olasz La Repubblicának nyilatkozva egy másik nevet is előhozott: Sebastian Vettelét, akit szerinte meg kellene szereznie a Mercedesnek már 2018-ra, elvégre okkal kötöttek csak egyéves szerződést Bottasszal.
„Teljesen érthető, hogy Bottas logikus megoldást jelentett a Mercedes számára. Vettel szerződése azonban lejár az év végén a Ferrarinál, és ő szintén észszerű választás lenne a Mercedes számára. Biztos vagyok benne, hogy a csapat fontolóra fogja venni ezt a lehetőséget” - fogalmazott Rosberg, személyében pedig már nem az első olyan bennfentest halljuk, aki csapatváltást javasol Vettel számára idén, hiszen az elmúlt két év során nem jöttek be a négyszeres bajnok számításai az olaszoknál, és érdekes módon eddig még a holtszezonban sem nagyon merült fel a Ferrari neve a fő esélyesek között.