Bár világbajnokként bejelentette visszavonulását az F1-ből, a Mercedes nagykövetként továbbra is számít a német szolgálataira, aki most meg is ejtette első küldetését ezen a poszton, és Genfbe utazott, ahol a csapat egy szponzora legújabb órakollekcióját mutatta be.
Rosberg Facebookon üzent rajongóinak, ahol először egy pillanatig még meg is feledkezett arról, hogy a sportolókra már nem kell kollégákként tekintenie. „Nagyszerű itt lenni, számos színész és sporttársam is jelen van... illetve nem társam, hiszen én már nem is vagyok sportoló!”
A német elsősorban azért szólalt meg, hogy kommentálja a Mercedes friss pilótafelállását, a csapat ugyanis hétfőn tudatta a világgal, hogy a távozó bajnok helyére a Williamstől érkező Bottast ülteti.
„Ami Valtteri Bottast illeti, természetesen én is követtem a bejelentést. Örülök, hogy a csapat ilyen remek megoldást talált viszonylag gyorsan” - mondta Rosberg, aki maga is elégedett a választással. „Biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog végezni és képes lesz beilleszkedni. Én pedig a tévé előtt fogom követni az eseményeket, és már kíváncsian várom, hogyan boldogul majd Valtteri, különösképpen Lewis [Hamilton] ellen, hiszen ő a mezőny, sőt minden idők egyik legjobbja, így kiváló viszonyítási alapot jelent számára. Biztos nem lesz könnyű, és már én is nagyon kíváncsi vagyok.”