DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Barrichello jobb volt, mint Alonso?

Érdekes dolgot árult e a visszavonuló Jenson Button egykori F1-es csapattársáról: a brit szerint a brazillal könnyebb volt együtt dolgozni, mint az elmúlt két évben Fernando Alonsóval.

Jenson Button négy éven keresztül, 2006 és 2009 között volt Rubens Barrichello csapattársa, ahol együtt töltött első három évük során több-kevesebb sikerrel próbálták előretolni a Honda szekerét. A fáradozásoknak a japánok leköszönése után, már a Brawn GP neve alatt lett eredménye: Button az első, Barrichello pedig a harmadik helyen zárta az évadot, hat, illetve két győzelemmel tarsolyukban. A gárda szezon végén teljes arculatváltáson esett át, és Mercedes-ezüstbe burkolózott, a brit a McLarenhez, brazil pedig a Williamshez távozott. Mégis, Button mai napig úgy emlékszik Barrichellóra mint legjobb csapattársára karrierje során – pedig olyan pilóták mellett is versenyzett, mint Lewis Hamilton, vagy Jacques Villeneuve.



„A Brawn GP-s közös időszakunk egészen különleges volt” – nyilatkozta Button a GQ magazinnak. „Különben miért akarta Michael Schumacher őt annyira csapattársának? Fernando jó, de Rubens egészen más szintet képviselt” – tette hozzá a világbajnok, aki Barrichellóval közösen várták ki sorsuk jobbra fordulását a 2009-es szezon előtt. „A csapatunk egyszerűen nem létezett többé” – mondta Button, aki két érdekes sztorit is elmesélt a lapnak.

Danyiil Kvjat még ismeretlen és szemtelenül fiatal versenyzőként kért autogramot Jenson Buttontól, amire az orosz így emlékezett vissza: „Meg akartam hódítani egy lányt, ezért kértem ezt tőled” – idézte vissza a brit a ma már Toro Rossónál versenyző pilóta szavait, majd Vettellel kapcsolatban is megosztott valamit. „Sebastian küldött nekem egy üzenetet WhatsAppon, és valósággal sokkba kerültem! Nem azért, mert üzent nekem, hanem a tartalma miatt! Hihetetlen! Már csak ezért sem hívnám meg vacsorára” – mosolygott a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: