DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Montoyát saját magára emlékezteti Verstappen

A kolumbiai ex-F1-es szerint annak idején hasonlóan sok kritikát kapott agresszív manőverei miatt, mint mostanában a holland – pedig szerinte pontosan ezekre van szüksége a sportnak.

Juan Pablo Montoya a 2000-es évek első felében szerepelt a Formula-1-ben, ahol több futamgyőzelmet is aratott, 2003-ban pedig sokáig a világbajnoki győzelemre is reális esélye volt. A kolumbiai versenyző azonban elsősorban nem eredményeivel, hanem rendkívül agresszív vezetési stílusával és olykor igencsak bicskanyitogató modorával hívta fel magára a figyelmet a szurkolók körében: emlékezetes, hogy karrierje harmadik F1-es versenyén egy roppant bátor manőverrel előzte meg az akkor is már többszörös világbajnok Michael Schumachert.

Ő volt tehát akkor az ügyeletes rosszfiú a száguldó cirkuszban, s úgy tűnik, most Max Verstappen tölti be ezt a szerepkört: amellett, hogy előzéseivel és védekezéseivel egyaránt lenyűgözi a rajongókat, már több pilótánál is kihúzta a gyufát. Különösen az idei évre igaz ez, amikor még szabályt is hoztak miatta, Mexikóban pedig az év egyik legkomolyabb botrányának is főszereplője volt.

montoya-f1-dppi



Nem véletlen, hogy Montoyát saját magára emlékezteti a Red Bull fiatal holland versenyzője: „Ahogy Verstappent kezelik, sokszor úgy kezeltek engem is. Szerettem előzni, majd amikor távoztam, az emberek két évvel később ráeszméltek, hogy ez bizony hiányzik nekik. Még díjat is kaptam az év előzéséért, pedig én úgy gondoltam, ez csak a munkám, és mindannyiunknak ezt kellene tennie!” – idézi a kolumbiai szavait az F1i.com szakoldal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: