DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

F3-as bukással érveltek a halo mellett

A Nemzetközi Automobil Szövetség az F1-es pilóták péntek esti eligazításán tájékoztatta a résztvevőket a fejvédő tesztelésének eredményeiről, ahol a múlt heti, Makaói Nagydíjon látott bukást is felhozták példaként.

A Belga Nagydíj óta a versenyhétvégék minden egyes pénteki napján előkerült a Mercedes által kiötlött, és először a Ferrari által az előszezoni tesztek alatt kipróbált halo, melynek legutóbbi demonstrációjára Abu Dhabiban, a versenyzői eligazításon került sor. A Nemzetközi Automobil Szövetség azt kívánta bemutatni, hol tartanak a fejvédő eszköz fejlesztéseivel, egyúttal újfent felhívta a figyelmet annak fontosságára. Érveik alátámasztására az FIA a múlt heti Makaói Nagydíj kvalifikácós futamán történt rajtbaleset felvételét mutatta be a pilótáknak.

A baleseteiről elhíresült szűk utcai pályán a japán Daiki Sasaki autójába rongyolt be kínai riválisa, Ji Hong Li, amelynek következtében utóbbi a levegőbe emelkedett, és kis híján Sasaki fején landolt – sőt, ahogyan a kínai megerősítette, látható guminyomokat vett észre sisakján a bukást követően. Az FIA szerint az incidens aláhúzza, milyen fontos a fejvédelem növelése a formulaautóknál – a halót előreláthatólag 2018-ban vezetik be kötelező elemként a Forma-1-ben. A Motorsport.com információi szerint bár nem történt hivatalos szavazás a halo bevezetése mellett vagy ellen, az FIA bízik benne, hogy pozitív előrelépés történt az ügyben.

Egy forrást azt állította, hogy a pilóták 80%-a a halo mellett állt, sőt, néhányan már a 2017-es bevezetését szorgalmazták. A szövetség azonban a biztonságra hivatkozva úgy döntött, ha tényleg kötelezővé teszik használatát, az legkorábban csak 2018-től történhet meg. Danyiil Kvjat nemrég úgy nyilatkozott, hogy kezd elege lenni a biztonsági intézkedésekből, most pedig megosztotta véleményét a péntek esti találkozóról is.

„Néhány pilóta semleges maradt, néhányan ellene, páran pedig mellette voltak” – mondta az orosz versenyző. „22 pilóta 22 különböző személyiséget takar, de biztos vagyok benne, hogy egyszer sikerül egyetértésre jutnunk.” Társa, Nico Hülkenberg azonban továbbra is elhatárolódik a témától: „Személy szerint ellene vagyok, úgy vélem, nem sok szükség van egy ilyen megoldásra.” – mondta a német. „Meglátjuk, mi fog történni, de a döntés nem az én kezemben van” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: