DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Az igazi esőmenő - Brazil statisztikák

Mióta legyőzhetetlen Lewis Hamilton az esőben, miben múlták felül Schumacher és Barrichello párosát és mikor volt utoljára ilyen sok piros zászlós futam egy szezonban? A Brazil Nagydíj statisztikai összefoglalójából kiderül!

Végre összejött Lewis Hamiltonnak az interlagosi győzelem, amire tíz évet kellett várnia a mumusának számító helyszínen. Így immár ő az a pilóta az F1 történetében, aki a legtöbb különféle pályán tudott diadalmaskodni, hiszen 24-nél jár, eggyel túlszárnyalva Michael Schumachert is. A brit a jelenlegi versenynaptár pályái közül csak az idén érkezett Bakuban adós még a győzelemmel.

Hamilton összességében 52. sikerét érte el, ezzel megelőzte Alain Prostot és immár egyedüliként áll az örökranglista második helyén ebben a tekintetben. 60. pole-jával pedig kerek számot ért el, és újabb lépéssel közeledett Ayrton Sennához.

hamilton_2



A Mercedes britje egy különleges esős rekordot is megdöntött, amiről a Formula.hu exkluzívan számolhat be. Senki nem nyerte még meg ugyanis zsinórban annyi esős versenyét, mint Lewis Hamilton, aki most a hatodiknál jár. Két éve minden olyan futamon őt intették le elsőként, amely részben vagy egészben nedves pályán zajlott: a 2014-es Japán, a 2015-ös Brit és USA, valamint a 2016-os Monacói, Brit és Brazil Nagydíjon. Korábban Schumacher és Senna közösen tartották a rekordot, akiknek egyaránt volt egy 5 esőfutamon át tartó veretlenségük.

De egyáltalán összesen hat esőfutamot is csak négyen tudtak nyerni karrierjük során: Schumacher (18), Senna (13), Hamilton (10) és Button (7).

A kétszer is megszakított Brazil Nagydíjon 3 óra, 1 perc és 1 másodperc alatt futott be a győztes a célba, ami a hírhedt 2011-es Kanadai Nagydíj óta a leghosszabb verseny volt. A hőskorban azonban volt 27 további verseny, amelyek hosszabbra nyúltak ennél, és akkor persze még leállások sem léteztek, egyszerűen ennyivel több volt néhány nagydíj távja.

Hamilton és Rosberg csapattársakként 39 alkalommal álltak már közösen a dobogón, ezzel ők az F1 történetének legtöbbet együtt ünneplő csapattársai, átlépve a 38-ig jutó Schumacher-Barrichello párost.

Max Verstappen megfutotta a verseny leggyorsabb körét - első alkalommal karrierje során. Ezzel ebben a tekintetben is átvette a fiatalsági rekordot, amit 2006-os debütálása óta Nico Rosberg tartott. A 19 éves holland egy évvel és hét hónappal tette „lejjebb” a mércét.

verstappen_1

Több rekord is újraíródott a hétvégén az egy szezonban mért eredményességre vonatkozóan, részben persze amiatt, mert a 2016-os évad példátlanul sok, 21 futamból áll. A Mercedes lett az első istálló, amely az F1 történetében 18 versenyt nyert és 19 pole-t szerzett egy naptári év alatt, mindkét tekintetben saját korábbi etalonjukat múlták felül. Az egy szezonban egy csapat által az élen töltött körök számában is új rekordot állítottak fel, hiszen már 1009-nél járnak, míg a McLaren 1988-ban, egy 16 versenyből álló évadban vezetett 1003 körön át. A Brazil Nagydíj utolsó előtti körében pedig Daniel Ricciardo döntötte meg az egy évadban teljesített versenykilométerek számát, 6086-tal Kimi Raikkönen 2012-es tartóssági rekordját adva át a múltnak.

Raikkönen 250. F1-es versenyét futotta a hétvégén, amit viszont nem egy jó helyezéssel, hanem egy balesettel tudott csak emlékezetessé tenni.

A McLaren is jubilált, a wokingi istálló 800. F1-es nagydíján rajtolt el legalább egy autóval. A csapatok általában szoktak egy kisebb megemlékezést tartani a százasoknál, de a McLarennél ez a mérföldkő most észrevétlenül múlt el. Végül pedig az eredmény miatt sem volt okuk örülni, hiszen egy 10. és egy 16. helyezést gyűjtöttek csupán. De ez csak a második legrosszabb eredményük centenáriumi futamaikat tekintve: az 1994-es Kanadai Nagydíjat, 400. versenyüket kettős kieséssel zárták Mika Hakkinen és Martin Brundle révén.

Nem elég, hogy Felipe Massa kiesett utolsó hazai versenyéről, de előtte egy safety car alatti szabálytalan előzésért még 5 másodperc időhozzáadást is kapott, ezzel pedig elmondhatja, hogy az elmúlt négy Brazil Nagydíjának mindegyikén kiosztottak rá valamilyen büntetést.

Raikkönen és Massa is 2002 óta először estek ki a Brazil Nagydíjon.

massa

Carlos Sainz a 6. helyezésével ismét beállította eddigi legjobbját, amit már Barcelonában és Austinban is elért. Egyben ez volt a Toro Rosso legjobb interlagosi eredménye Vettel 2008-as negyedik helye óta.

Esteban Ocon rövid F1-es karrierjének legjobb helyezését jegyezte a 12. pozícióval, de a Manor ennek nem örülhetett igazán, hiszen a Sauber első idei pontszerzésével átugrotta őket a konstruktőri tabellán.

Romain Grosjean idén már a második versenyét hagyta ki: most a rajt előtti baleset, Szingapúrban pedig műszaki hiba miatt nem tudott rajthoz állni.

Melbourne és Spa után idén már a harmadik futamot szakították meg piros zászlóval. Legutóbb 1998-ban került elő három versenyen is a piros zászló, de akkor minden alkalommal az első körben történt incidens miatt.

Az Ausztrál Nagydíjon még különlegességként beszéltünk róla, hogy Grosjean tényleges bokszkiállás nélkül teljesítette a futamot, hiszen a leállás alatt új gumikat kaphatott, most Brazíliában viszont hat versenyző is megtette ugyanezt: Hamilton, Rosberg, Perez, Sainz, Nasr és Ocon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: