DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

"Vagy mindenkit büntessünk, vagy senkit”

Max Verstappen szerint nincs rendben, hogy valakit elmeszelnek egy vétségért, más viszont megússza ugyanazt, ám Charlie Whiting azzal érvel, hogy két teljesen egyforma eset nem létezik a versenypályán.

A Brazil Nagydíj csütörtökjén még mindig a tíz nappal korábbi mexikóvárosi történések voltak terítéken Interlagosban. Az F1 versenyigazgatója is csatlakozott a pilótákhoz a sajtótájékoztatón, hogy a nyilvánosság előtt tisztázzák az előző futamon történt számos nézeteltérést.

Max Verstappen elsősorban azt nehezményezte, hogy míg őt a leintés után öt másodperces időbüntetéssel sújtották pályaelhagyás miatt, addig Lewis Hamilton a rajtnál semmi ilyesmiben nem részesült. Whiting kifejtette ugyan, hogy az adatok alapján a brit kellően lelassított, ráadásul a rögtön pályára lépő safety car egyébként is lenullázta a különbségeket, de a hollandot ez nem győzte meg.

„Én büntetést kaptam, és ha már osztogatnak, akkor ilyen esetekben szerintem vagy mindkét versenyzőnek kellene, vagy egyiknek sem. Ezen lehetne változtatni a későbbiekben, például úgy, hogy ha valaki lemegy a pályáról, akkor mindenképpen büntetésben részesül, így a versenybíróknak nem is kellene döntést hozniuk” - vázolta fel javaslatát Verstappen.

Dppi_00116020_038



Hamilton eközben mindkét oldallal próbált közös nevezőre jutni: „A versenybírók munkája nagyon nehéz, hiszen nincs két egyforma forgatókönyv. Az én esetemet követően például rögtön pályára lépett a biztonsági autó” - mondta a Mercedes britje. „Nem könnyű mindig ugyanazon szabályok szerint eljárni. Egyúttal azonban Maxszel is egyetértek: össze kell dolgoznunk Charlie-val, hogy megkönnyítsük számukra az ilyen döntéseket.”

Az FIA-t időről időre érik olyan vádak a versenyzők részéről is, hogy következetlenül döntenek, és amit egyik alkalommal szabálytalannak titulálnak, afelett máskor szemet hunynak, ám Whiting elutasítja ezeket a feltételezéseket, és próbálta elmagyarázni, hogy a képlet sohasem egyszerű.

„Ahogy Lewis is rámutatott, minden eset más és más. Első ránézésre persze egyes helyzetek nagyon hasonlíthatnak egy másik versenyen látott korábbira, de ha körültekintőbben megvizsgáljuk, előbukkannak a különbségek. Ismeretes, hogy a versenybíróknak elképesztő mennyiségű felvétel és adat áll a rendelkezésükre, amelyeket a nézők nem láthatnak” - magyarázta a szakember.

„Könnyű tehát azt mondani, hogy következetlenül hozzuk meg a döntéseket, ám az esetek többségében a részletekből kiderül, hogy az A eset és a B eset között voltak kisebb különbségek, és ezért van szükség olykor további magyarázatra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: