DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg elmondta, miért kapott ki Mexikóban

A világbajnoki éllovas az előző két F1-es versenyen vereséget szenvedett az őt üldöző Lewis Hamiltontól, ám a német nem aggódik emiatt. A Mercedes pilótája a brazíliai vb-esélyéről is beszélt.

Nico Rosberg 33 pontos előnnyel rendelkezett az ő sikerével végződött Japán Nagydíj után, ám azóta Lewis Hamilton kétszer is nyerni tudott, ezzel 19 egységre olvadt kettejük között a különbség. A pályafutása első világbajnoki címéért küzdő német ugyanakkor nem érzi úgy, hogy brit kollégája fölénybe került volna az elmúlt hetekben: elmondása szerint egyszerűen a különleges körülményeknek volt betudható, hogy legutóbb Mexikóban a háromszoros világbajnok szerepelt jobban.

rosberg-mercedes-mexiko-1_1



„Nincs ebben semmiféle minta. A mexikói verseny egyedi volt, mivel egész hétvégén hűvösek voltak a gumik, emiatt pedig elég idegesen viselkedett az autónk” – vélte Rosberg a Motorsport.com hasábjain. A Mercedes versenyzője szerint ráadásul a versenyen mutatott teljesítmény nincs összhangban a nyers tempóval:

„Végig az abroncsokat menedzseltük, hogy a lehető legideálisabb versenyt futhassuk” – magyarázta a vb-éllovas. „Tudtam, hogy elég hosszú etapra készülök, s végül kifejezetten erős időket is mentem, ami azt jelentette, hogy egyre tovább kint kellett maradnom. Ennek akkor semmi köze nem volt a nyers tempóhoz.”

Rosberg a legutóbbi vereségek ellenére úgy érkezik meg a jövő hétvégi, brazíliai futamra, hogy amennyiben nyer, mindenképp bebiztosítja összetettbeli győzelmét, ám ő továbbra sem gondol erre: „Jó érzés ebben a helyzetben lenni, de nem változtatom meg a hozzáállásomat. Így érzem legjobban magam, így nyújtom a legjobb teljesítményt. Még két verseny hátra van, s a sportban bármi megtörténhet, szóval miért vesztegetnék energiát ilyesmire? De természetesen győzni megyek Brazíliába” – tette hozzá a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: