DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Gutierrez még mindig orrol Sainzra

A nem túl izgalmas Japán Nagydíj egyik emlékezetes momentuma volt, amikor Carlos Sainz nem hagyott helyet a mexikóinak, aki csak egy megpördülés után tudta folytatni a versenyt - Gutierrez szerint szabálytalan volt a spanyol F1-es pilóta.

Esteban Gutierrez számára nagyszerűen kezdődött, ám annál rémesebben folytatódott a Japán Nagydíj: a Haas-versenyző a tízedik helyre kvalifikált, az egyes kanyar felé pedig majdnem sikerült elmennie Lewis Hamilton beragadó Mercedes mellett. Ez nem jött össze neki, a versenyen aztán folyamatosan esett visszafelé, végül pedig az egészen kiábrándító 20. helyen fejezte be a küzdelmet.

„Nagyon jól rajtunk, és remek volt a tempónk is” - idézte a mexikóit a Motorsport.com. „Minden jól ment az elején, aztán kiálltunk, és a forgalomba tértünk vissza. Nem tudom, mi romlott el, talán lehetett volna jobb is a stratégiánk. Végig nyomtam neki, de nem voltam ideális helyzetben, a kék zászlók után pedig úgy tűnt, hogy minden elromlott. Továbbra is harcolnunk kell - az időmérőn jól teljesítettünk, és ezt kell továbbvinnünk a szezon további futamaira is. Nem ilyen versenyt akartunk, de meg kell találnunk a pozitívumait is.”

Gutierrez helyzetét nem csak a stratégia nehezítette meg: a 19. körben megpróbált bebújni Carlos Sainz mellé, a mexikóinak azonban nem maradt hely a sikán előtt, és megpördült. „Nem hinném, hogy ez sportszerű volt tőle. Tudta, hogy mélyet fogok fékezni, tudta, hogy belül leszek majd. Megvolt a hely, megvolt a sebességem, és ő teljesen bezárta az ajtót. Természetesen be kellett fordulnom, és fékeznem, másképpen nekimentem volna” - tette hozzá az idén még pont nélkül álló pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: