DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Red Bull: Vasárnap erősebbek lehetünk

Christian Horner jobb teljesítményre számít vasárnap a Red Bull pilótáitól. Az F1-es csapatfőnök szerint pilótái a dobogóért harcolhatnak a Ferrari versenyzőivel.

Max Verstappen és Daniel Ricciardo a Japán Nagydíj időmérő edzésén nem tudtak a Ferrari elé kerülni. A Red Bull első embere mégis arra számít, hogy az olaszok elé tudnak keveredni a futamon.

Hornert arról kérdezték, hogy értékeli a különbséget a Ferrarihoz képest, a válasz ez volt: „Elfogadhatónak tűnik. Ha megnézzük az autó teljesítményét az első szektorban, elég erős mindkét versenyzőnknél.”

 red-bull-japan-nagydij-2016



A brit szakember azt is elmondta, hol veszítenek a legtöbb időt a pályán: „Sajnos, amikor felmegyünk az emelkedőn, már nincs elég erő a 130R-ben, és visszaesünk vagy két tizedet egy nagyon rövid szektorban. Tudjuk, hogy ez kvalifikációs mód, amit a versenyen azért folyamatosan nem használnak a többiek sem, emiatt remélhetőleg erősebbek lehetünk vasárnap.”

A Red Bull csapatfőnöke szerint jó versenyt futhatnak a következők miatt: „Nagyon lassú felvezető kört mentünk, tehát a lágy gumik olyan állapotban maradtak, mintha újak lennének, nem használódtak el. Ezért taktikailag is sok lehetőségünk van, ha száraz futamunk lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: