DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Most más miatt vádolják Hamiltont

A Japán Nagydíj időmérőjén második rajthelyet szerző F1-es pilóta nem lehet túl nyugodt, hiszen a Snapchat-botrány után most egyik pilótatársa és csapata emelte fel a hangját ellene.

Az élpilóták - közöttük Lewis Hamilton - többször panaszkodtak Esteban Gutierrezre feltartás miatt, a mexikói azonban mindig talált kifogást arra, hogy miért nem igazak az ellenfelek vádjai. Most úgy tűnik, visszanyalt az a bizonyos fagylalt, ugyanis Gutierrez most éppen a brit pilótáról mondta azt, hogy akadályozta őt a Q3-ban.



A Haas először jutott be mindkét autójával a Q3-ba, a mexikói viszont 1,9 másodpercet kapott Rosbergtől, részben azért, mert nem tudott teljes értékű kört futni. „A kör kezdetén túl hűvösek voltak az abroncsaim Lewis miatt, mert valamilyen oknál fogva nagyon, nagyon lassan haladt az utolsó szektorban” - idézte a Motorsport.com Gutierrezt. „Senki nem volt előtte, mégis lassan ment, ami miatt a gumik sokat veszítettek üzemi hőmérsékletükből. A kör elején nem is üzemeltek megfelelően, a hetes kanyarban szélesen fordultam, ahol körülbelül fél másodpercet veszítettem.”

„Ez nem kifogás, ne értelmezzük így. Folyamatosan be kell jutnunk a Q3-ba, ahol meg kell tanulni, hogy ott hogyan hozzuk össze a dolgokat” - mondta a mexikói, Hamiltont azonban nem érték el a sajtósok, miután kivonult a Mercedes sajtótájékoztatójáról. Günther Steiner, a Haas csapatvezetője korábban többször is megvédte pilótáját a kék zászlós incidensek után, és most is így tett, hozzátéve, elégedetlen a Mercedes felvezető körökön mutatott stratégiájával. „Nagyon furcsa dolgokat csinálnak a Mercedesnél” - mondta az olasz. „Nagyon lassan mennek - előbb gyorsan, aztán hirtelen visszalassítanak - szerintem nagyon jók az abroncsok hőmérsékletének kezelésében, mielőtt a start/célvonalhoz érkeznének.”

„Ez persze minket is felhúz, hiszen nekünk is visszább kell vennünk. Nem tanulmányoztam, milyen időket futottak, mert egyébként elég könnyű ezt kitalálni a GPS-adatokból. De persze mindig ugyanaz a helyzet, ha a Mercedes körül vagy, sosem tudod, hogy mire számíthatsz. Hogy mondják azt, amikor valaki így csinál? Áh, megvan, ténferegnek a pályán. (Gutierrez) lemaradt, amikor megkezdte a körét, két tizedet veszített, mert mindent elölről kellett kezdenie - amikor ilyen ténfergőkkel találkozol, ezt már nem kapod vissza” - tette hozzá Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: