DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton mégsem szabotázsról beszélhetett

A Mercedes egyértelműen visszautasítja a vádat, hogy Lewis Hamilton szabotázsra gyanakodott volna az F1-es Malajziai Nagydíj után, a technikai igazgató Paddy Lowe szerint egyértelműen látható, hogy nem ez történt.

Nem sokkal a sepangi futam leintése után Lewis Hamilton „valaki nem akarja, hogy nyerjek”-elszólását a legtöbben úgy értelmezték, hogy szabotázsra gondolt, de a brit aztán kijavította magát, mondván egy magasabb erő jutott az eszébe, amikor ezt mondta. Most Paddy Lowe, a Mercedes technikai igazgatója tért ki az ügyre, elmondva, hogy a csapat már a kezdetektől fogva nem értette vádaskodásként pilótája kommentjét.



„Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, a pilótánk szabotázsra gyanakodott” - nyilatkozta Lowe a pénteki hivatalos FIA-sajtótájékoztatón. „Aki rendelkezik némi intelligenciával, és kielemzi a helyzetet, láthatja, hogy milyen butaság azt gondolni, hogy úgy gyártjuk meg a rendszerünket, hogy a verseny egy bizonyos pillanatában csődöt mondjon… Ha így lenne, akkor mindig mi nyernénk, és mi irányítanánk mindent. Volt pár másik szerencsétlen műszaki hiba a szezonban, és ha megtehetnénk, hogy végrehajtsunk egy ilyen szabotázst, akkor egyáltalán nem lennének hibáink. A Forma-1 nagyon kemény műfaj, a mérnöki munkában keressük a teljesítményünk határait, és néha balul sülnek el a dolgok.”

„Hihetetlen komplexitásról van szó, és az, hogy valamit teszünk azért, hogy hiba történjen az autóval… az olyan, mint amikor azt mondják, hogy egyik vagy másik pilótánkat részesítjük előnyben. Ha lenne egy olyan eszközünk, ami gyorsabbá tenne minket, akkor mindkét autóra felszerelnénk, mert meg akarjuk nyerni a versenyt. Soha nem hátráltatnánk senkit sem, még akkor sem, ha tudnánk, de nem vagyunk rá képesek. Bárki, aki intelligens fel tudja ezt ismerni.”

Lowe szerint egyszerűen az a helyzet, hogy Lewis Hamilton idén szerencsétlenebb volt Nico Rosbergnél. „Bele kell vásni mindenki agyába, hogy racionálisak vagyunk, különösen ami a mérnöki munkát illeti, ezért megeshet, hogy háromszor dobunk dupla hatost zsinórban. Ez statisztikailag lehetséges, és amikor túl vagy rajta, még akkor is azt érzed, hogy ’ez hogyan történhetett meg?’ Nyolc motorunk működik a mezőnyben, és a Lewisé kivételével mind jól működött - egyikünk sem érti, hogy ez hogyan történhetett meg. De ezt dobta a gép, rosszul sültek el a dolgok. Ezt el kell fogadnunk, a véletlen műve, hogy ez mindig Lewis autóján jött elő. Nagyon rosszul érezzük magunkat emiatt, és azt kívánjuk, bárcsak ne így történt volna. Meg lehet érteni Lewist, hiszen mindannyian ezt éreztük a motorhiba után, hogy ’ez hogyan történhetett meg?’” - tette hozzá a brit. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: