DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Zajlik a teszt: Alonso, halo és két Mercedes a pályán

Az F1-es csapatok még mindig Silverstone-ban tanyáznak, ahol megkezdődött 2016 második, utolsó kétnapos szezonközi tesztje. Több újonc is van a mezőnyben, és a halo-fejvédő is egy új autón jelent meg.

A hétvége változékony időjárásának nyoma sincs, száraz körülmények mellett gördülhetett pályára a - Sauber hiányában - tízcsapatos társaság a hétvégi Brit Nagydíj helyszínén helyi idő szerint 9, közép-európai idő szerint 10 órakor.

CnJmceCWIAAqiMS



A teszt első meglepetésére egy percet sem kellett várni, hiszen a Red Bull Pierre Gasly irányítása alatt a halóval felszerelve gördült ki első installációs körére. Ezt a fejvédő elemet eddig csak a Ferrari próbálta ki élesben - legutóbb épp az elmúlt pénteken -, míg az energiaitalosok inkább saját megoldásukkal, az aeroscreennel kísérleteztek.

A keddi napot a friss vér dominálja, az egyetlen régi vágású versenyző Fernando Alonso a mezőnyben a McLarennel, míg a Force Indiával Nikola Mazepin, a Haasszal pedig Santino Ferrucci is élete első F1-es tesztjét teljesíti. A Ferrariba beültetett Charles Leclerc sem mondhatja magát rutinosnak, az ő első F1-es bevetése is csupán múlt péntekre datálódik, amikor a Haas adott neki lehetőséget.

Érdekes a helyzet a Mercedesnél, ahol Esteban Ocon először tesztelheti az autójukat, ám másik versenyzőjük, Pascal Wehrlein is a pályán tartózkodik egy Ezüst Nyíllal, noha jópár éve már tiltják a szabályok, hogy egy csapat egyszerre két autóval teszteljen. A jelenlegi felállás úgy jöhetett létre, hogy Wehrlein hivatalosan a Pirelli 2017-es gumitesztjét végzi, ehhez pedig egy 2014-es Mercedest használ. Viszont ami tényleg különös, hogy szegény németet még az időmérő rendszerek is „Pirelli” néven jegyzik.

CnJqZl0WAAAGYFh

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: