DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Extrémből steril sportág - ez lenne az F1?

A háromszoros világbajnok Niki Lauda újból megkérdőjelezte az F1-ben folyamatosan jelen lévő biztonsági fejlesztéseket - szerinte a sportág már emiatt sem olyan lélegzetelállító, mint régen.

A Mercedes elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Halo, az FIA által 2017-ben bevezetni kívánt pilótafülke-védelmi megoldás fogja tönkretenni a Forma-1-et, majd hozzátette, hogy ilyen eszközök alkalmazása esetén ne csodálkozzunk, ha egyre kevesebben követik a sportágat. Mindezt azért, mert elmondása szerint „a sport kezd visszatérni a helyes irányba, de beletelik egy kis időbe, amíg az emberek újra hinni kezdenek benne” - nyilatkozta az osztrák a Red Bull tévécsatornájának, a Servus TV-nek.



A Ferrari a Brit Nagydíj első szabadedzésén bevetette a Halo második verzióját, s bár minden bizonnyal a következő fél év során módosítanak rajta, az szinte már most egyértelmű, hogy bevetik a következő évadtól. Lauda nem csak emiatt, hanem több, manapság tapasztalható lépés okán mondja azt, hogy a Forma-1-nek óvatosan kellene meghatároznia következő lépéseit. „A nevetséges Halo-rendszer csak egy példa, mert a fejlesztése számomra még nem ért véget. Szorgalmazni kellene az FIA-nál, hogy csak olyan eszközöket vessenek be, melyeknek értelmük is van.”

„Ami engem illet, a biztonság fejlesztése mindent megváltoztatott. A pilóták már nincsenek többé olyan kockázatnak kitéve, mint amit Helmut és én is túléltünk” - utalt Lauda saját 1976-os balesetére, valamint a Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak szerencsétlenségére, ahol honfitársa elveszítette egyik szeme világát. „Egyedült álltunk a veszéllyel szemben, és mégis, a vezetés élvezete felülmúlta a halálos kimenetelű balesettől való félelmünket. Mára ez semmissé vált. Természetesen jobb, hogy kevesebb a baleset, de ezek a pilóták teljesen más generációhoz tartoznak, igazi karakterek nélkül.”

A Lauda által említett Helmut Marko is úgy gondolja, hogy a Forma-1 már extrém sportból túlságosan sterillé vált. „Manapság egy síelő sokkal veszélyesebben él, mint egy autóversenyző” - mondta az osztrák. „Azonban mindig is a kockázat volt az, amely lenyűgözővé tette a motorsportot. Noha mára biztonságossá vált, ha túl nagy hangsúly van ezen, akkor a sport elveszíti mágikus vonzerejét. Nem szabad kiirtanunk az összes kockázati tényezőt” - tette hozzá Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: