DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Massa szerint a Halo őt is megvédhette volna

Felipe Massa továbbra is a biztonság egyik élharcosának számít az F1-ben - szerinte folyamatosan fejleszteni kell a biztonságon, de amikor autóba ül, nem aggódik amiatt, hogy megsérülhet.

A brazil pilóta a maga 34 évével a sportág egyik legtapasztaltabb pilótájának számít, ennek ellenére nem gondolja azt, hogy még közel van visszavonulásának ideje. Bár családos ember, versenyzés közben nem töri azon fejét, hogy baja eshet az autóban, hogy 2009-ben az élete forgott kockán, amikor a Magyar Nagydíj időmérő edzésén fejen találta egy Rubens Barrichello Brawnjáról elszabaduló rugó.

Massa a Motorsport-Total.com-on megjelent nyilatkozatában megemlékezett arról, hogy korábban sokkal vakmerőbben autózott az F1-ben, az évek azonban bölcsebbé és megfontoltabbá tették őt. „Amikor gyerek voltam, semmi sem számított veszélyesnek” -mondta a brazil, akinek hosszú ideje felesége van, kisfia pedig hat éves, de már elszántan gokartozik, hogy egykor apukája örökébe lépjen majd. „Amikor autóba ülök, nem gondolok a családomra, ilyenkor az ember csak a munkájára koncentrál.”



A Forma-1-ben tizenegy győzelemig jutó pilóta kitért arra is, hogy mivel járnak az sportágban eltöltött évek. „Ahogyan idősebbé válsz, egészében kezded látni a dolgokat, és már nem minden a leggyorsabb körről szól. Amikor első szezonomat teljesítettem itt, csak a gyorskör érdekelt, minden körben teljes gázzal haladtam. Persze ennek következtében követtem el hibákat is” - nyilatkozta Massa, akit első szezonja után partvonalra is tettek a Saubernél.

Persze Massa számára nagyon fontos, hogy biztonságban érezze magát, de a kockázat mindenütt ott van véleménye szerint. „Amikor végrehajtok egy agresszív előzést, vagy a határon autózok az időmérőn, az természetesen kockázatot jelent. De közben nem gondolsz arra, hogy balesetet szenvedhetsz, vagy hogy veszélyes, amit csinálsz.”

Persze ez nem jelenti azt, hogy a brazil ne harcolna a biztonságért, de a történtek nem változtatják meg azt, hogyan áll a vezetéshez. Massa kifejtette a véleményét a Ferrari által kipróbált Halóról is: „Ha nem zavarja a kilátást, és elősegíti a biztonságot, akkor mehet. Talán az én esetemben is segíthetett volna” - tette hozzá a Williams versenyzője, utalva 2009-es balesetére.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: