DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Ezen a téren kell fejlődnünk a legtöbbet

A Mercedes háromszoros világbajnok pilótája szerint a melbourne-i F1-es évadnyitó egy bizonyos, kulcsfontosságú területre rávilágított csapatánál, amin sürgősen javítaniuk kell.

Akárcsak tavaly a Hungaroringen, a Ferrari-rajongók üdvrivalgásban törhettek ki a 2016-os szezon első rajtja után, hiszen Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen két kanyar után már kéz a kézben haladt a mezőny élén, miután faképnél hagyták a Ferrarikat.

A pole-pozícióból induló Lewis Hamilton kerekei kipörögtek az indulásnál, ráadásul az első kanyarban még csapattársa is rálegyezett kissé. Nico Rosberg rajtja sem volt fényes - a német pilóta arra fogta nehézkes indulását, hogy a pálya piszkosabb feléről volt kénytelen startolni.



Toto Wolff, a Mercedes motorsprot-igazgatója a verseny után elmondta, hogy a szombati rajtgyakorlatok nem sikerültek megfelelően, a probléma okát pedig ki kell vizsgálni. A pilóták ebben a szezonban már csak egy kuplungkart használhatnak az eddigi kettő helyett a startnál, de Hamilton szerint nem ez volt az oka rossz rajtjának.

„A kezdeti fázis hasonló volt a Nicóéhoz, de a második szakaszban, amikor teljesen kiengedtem a kuplungot, túlságosan kipörögtek a kerekeim, és már nem tudtam rajta változtatni” - idézte a brit pilótát az Autosport. „Nem volt nagyon nagy probléma, hiszen mindig előfordul - még akkor is, amikor nagyszerű rajtokat fogok. Ezért elsődleges, hogy ezen a téren javulni tudjunk - a Ferrarik nagyon jól indultak el, és erősnek bizonyultak, így megoldást kell találnunk arra, hogyan lehetnénk jobbak.”

Hamilton szerint annak ellenére, hogy csapata újabb kettős győzelmet szerzett Melbourne-ben, a Ferrarit közelebb érzi a Mercedeshez, mint tavaly bármikor. „Úgy érzem, remek tempóm van. Ahogyan láthatták, egész hétvégén elől voltam, de azt szeretném, hogy komoly küzdelemben legyen részünk. Lesznek olyan versenyek, ahol messze a mezőny előtt járunk majd, és 5-10 másodperccel végzünk előttük, de olyanok is, ahol majd késhegyre menő csata fog zajlani a győzelemért. Talán előttünk is lesznek majd - sokkal inkább, mint a tavalyi évben” - tette hozzá a címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: