DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Symonds: 2009-ben könnyebb volt az átállás

A Williams teljesítményért felelős mérnöke úgy véli, hogy 2009-ben sokkal jobban tudtak alkalmazkodni a változó aerodinamikai F1-es szabályokhoz, mint most, a 2017-es módosítások előestéjén.

A 2009-es szezon előtt rég látott aerodinamikai változáson mentek keresztül az F1-es autók: a gépeket „lecsupaszították”, azaz egy-két apróbb elem kivételével megszabadították minden toldalékszárnytól, szélesebb és alacsonyabb első, valamint keskenyebb és magasabb hátsó szárnyakat szereltek fel rájuk. Mindezeket az előzések megkönnyítése érdekében - csakúgy, ahogyan a 2017-re tervezett autóknál, amelynek azonban még mindig nincsen konkretizálva a tervei.

Pat Symonds úgy véli - aki 2009-ben még a Renault főmérnökeként tevékenykedett -, hogy akkor sokkal gördülékenyebben ment az átállás, hiszen most több megszorítás mellett kénytelenek fejleszteni a ’17-es aerocsomagokat. „Nagyon sokan lesznek majd az én helyzetemben, hiszen rengeteg döntést kell meghozni 2009-hez képest, amikor legutóbb voltak ilyen komoly szabályváltozások” - nyilatkozta Symonds az Autosportnak.



„Akkor az mondhattad, hogy ’felveszek pluszban még 30 aerodinamikai szakembert, gyakrabban fogom használni a szélcsatornát, hogy ezt, azt, és amazt fogom csinálni.’ Ma ezt már teheted meg. Meg van határozva, hogy egy héten csak hetvenszer használhatod, és ennyi. Az olyan embereknek, mint én, komoly döntéseket kell hozniuk azt illetően, hogy mennyire fejlesztik a jövő évi autót, és mennyire koncentrálnak a 2017-esre.”

A Brawn GP annak köszönhette 2009-es - legalábbis évad eleji - dominanciáját, hogy a Honda hamar sutba dobta az előző évadot, hogy minden erőforrást az új szabályoknak megfelelő gép megalkotására használhassanak fel. Symonds úgy véli, hogy ilyesmi nem várható jövőre, feltéve, ha valaki ismét előáll egy olyan technikai megoldással, ami anno a brackley-i gárda dupla diffúzora volt.

„Nem hinném, hogy a szabályok bárki számára megengednék, hogy előretörjön, és hogy sokkal jobb munkát végezzen, mert nagyon sok munkát kellene ehhez véghezvinniük. Akkor igen, ha sikerül találni egy olyan megoldást, mint a dupla diffúzor volt 2009-ben, vagy más. Egyetértek azzal, hogy a Williams számára ez is egy lehetőség - szeretném azt hinni, hogy 2017-re nagyobb költségvetéssel, az új szabályoknak köszönhetően előre tudunk majd lépni.”

A brit szakember szerint a 2017-es autók sokkal szebbek lesznek majd, mint elődeik. „A diffúzor sokkal nagyobb lesz, mint volt” - mondta Symonds. „Sokkal nagyobb hangsúly lesz az első szárnyon, az autó stílusa pedig vonzóbbá válik majd, egy kis retró-hangulatot keltve. A Stratégiai Csoport kérése az volt, hogy tegyük gyorsabbá és szebbé az autókat, és úgy hiszem, mindkét kritériumnak sikerült eleget tennünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: