DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Red Bull visszakönyörögte magát a Renault-hoz

Minden jel arra utal, hogy a Red Bullnak végre sikerült tisztázni a 2016-os motorkérdést, és azzal a márkával köt új szerződést, amelynek pár hónapja még dühösen fordított hátat.

Amikor az energiaitalosok nyáron tájékoztatták a Renault-t, hogy a motor gyenge teljesítménye miatt egy évvel a lejárat előtt felbontják velük a szerződésüket, még úgy hitték, hogy rátehetik a kezüket a Mercedes erőforrásaira a következő évre. Ám ezzel rosszul kalkuláltak, és az elmúlt hetekben nem csak a Mercedes, hanem a Ferrari és a Honda is többször nemet mondott nekik.

Az idő pergett, a Red Bull - és a velük egy cipőben járó Toro Rosso - sorsa pedig egyre kilátástalanabbá vált, ahogy a várakozás hatást gyakorolt a jövő évi autójuk építésére is. A legkülönfélébb elméletek napvilágot láttak a két csapat jövőjét illetően, most azonban az Autosport arról számolt be, hogy a Renault mégis mentőövet dobott nekik, legalábbis az anyacsapatnak.

Dppi_00115018_617



Hivatalos bejelentés ugyan még nem történt, de az értesülések szerint a két fél közel áll ahhoz, hogy új szerződést kössön, ami a 2016-os éven is túlmutathat. A Red Bull azonban nem ússza meg ilyen olcsón a hűtlenséget, hiszen komoly anyagi vonzata lesz a szakítás utáni újbóli egymásra találásuknak. A Renault-hoz kötődő két szponzor, a Total és az Infiniti a korábbi években akkora támogatást nyújtottak a csapatnak, hogy abból könnyedén fedezhették a motorok árát a Renault felé. Ez a két partnercég 2016-ra is az autókon marad, ám az új megállapodások értelmében már jóval kevesebbet fizetnek, így a Red Bullnak jobban a zsebébe kell nyúlnia. 2017-re pedig a motorpartnertől függetlenül a Total és az Infiniti is eltűnne az istálló életéből.

A Renault azért járna jól az újraélesztett partnerséggel, mert a Red Bulltól érkező bevételeket saját jövendőbeli gyári csapatuk építésére, valamint a motorjaik fejlesztésére fordíthatják. Az még azonban kérdéses, hogy az energiaitalosok milyen néven használják majd motorjaikat. Három lehetőség van: jelöletlenül; marad a Renault név; vagy a franciák egy másik márkájukat promótálják majd a megnevezéssel.

Azonban még egy, igencsak komoly kérdés maradt függőben, az Autosport szerint ugyanis a Red Bull főnöke, Dietrich Mateschitz még mindig nem hozta meg a végső döntést arról, hogy elkötelezett marad-e a Formula-1 iránt a következő évben. Egyedül ez akadályozza, hogy a viharos kapcsolatot megélt Renault és a Red Bull újra házasságot kössön egymással. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: