DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem kap büntetést Raikkönen, de új motort sem

Egy hete a Ferrari berkein belül még felmerült annak lehetősége, hogy egyik pilótájukat beáldozva új fejlesztésű motort próbálnak majd ki az USA Nagydíjon. Itt az indoklás, hogy miért nem tesznek így.

Az olaszok már mindkét autójukba behelyezték az idei utolsó, negyedik szabadon felhasználható motort, ám még négy zsetonjuk megmaradt, amit az egység fejlesztésére fordíthatnak. Viszont ha az így feljavított erőforrást ki akarnák próbálni autóikban, az már 10 rajthelyes büntetéssel járna a pilóták számára.

Dppi_00115016_823



Mivel Sebastian Vettel a tabella első három helyéért harcol, a csapat Kimi Raikkönent áldozta volna be a kísérletezés kedvéért, ám az austini hétvége előtt mégis úgy döntöttek, hogy megkímélik a finnt ettől a hálátlan szereptől, és idén valószínűleg már nem is visznek pályára új motorfejlesztést.

Az elmúlt napokban ugyanis némileg változott a helyzet 2016-ra, hiszen a csapatok megegyeztek arról, hogy jövőre is nyitva hagyják az évközi motorfejlesztést, ráadásul az eredetileg tervezett 25 helyett továbbra is 32 zsetonnak megfelelő mértékben nyúlhatnak majd hozzá az erőforrásokhoz a következő egyéves ciklusban. Ennek ismeretében már nem annyira sietős a gyártók számára, hogy minél előbb élesben is kipróbálják újításaikat, hiszen jövőre a vártnál nagyobb szabadságot kapnak.

A csapat ugyan még nem nyilatkozott terveiről, de Motorsport értesülései szerint hamarosan megtörténhet a bejelentés a fejlesztések csúsztatásáról. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: