DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg: Mindketten nagyot eshettünk volna

A Belga Nagydíjon második helyen záró F1-es pilóta nagy sebességnél szenvedett defektet pénteken, ahogyan Sebastian Vettel a futam záró szakaszában - szerinte is elfogadhatatlan a jelenlegi helyzet.

A német pilóta szokásos verseny utáni videoblogjában többet beszélt a Sebastian Vettel defektje körüli mizériáról, mint a saját futamáról, nem véletlenül. Ő is defektet kapott a hétvégén, még a pénteki második szabadedzésen, a Blanchimontban - nagy szerencséje volt, hogy nem törte össze az autóját, amely keresztbe vágódott a pályán, végül pedig a bukótérben pihent meg. Honfitársának két körrel a Belga Nagydíj vége előtt durrant el a jobb hátsója a Radillon-ból kifelé, amit követően négyszeres világbajnok idegesen nyilatkozott a tv-kamerák előtt, mondván, elfogadhatatlan a helyzet, mivel az ő esete nem defekt volt, hanem a gumi egyszerűen felrobbant.



„Vettel defektet kapott, ez nem igazán elfogadható” - mondta Rosberg. „Legyen szó az én helyzetemről pénteken, vagy az övéről most, ha néhány méterrel később, vagy néhány méterrel korábban történik ez, nagyot eshettünk volna - a legnagyobbat valaha, mert ez a pálya rettentően gyors. A következő pálya Monza, az év leggyorsabb helyszíne, úgy gondolom, hogy [a Pirellinek] meg kellene próbálnia javítani a helyzeten. Például be kellene kapcsolni az összes hátsó kamerát, amit a csapatok figyelnek, és figyelmeztetni tudnak minket, mielőtt felrobbanna a gumi - valami ilyesmire lenne szükség.”

A Pirelli a verseny után válaszolt Sebastian Vettel kritikáira, mondván, a Ferrari sokat kockáztatott azzal, hogy egy kiállással próbálták meg teljesíteni a 43 körös távot, majd egy új közleményt adtak ki, amelyben kihangsúlyozták, hogy már két évvel ezelőtt is javaslatokat tett a gumik élettartamával kapcsolatos szabályozásokra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: