DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Már jövőre versenyezhet a Mercedes-tesztelő

Van olyan befolyása a Mercedes F1-es csapatának, hogy más gárdánál szerezzen ülést Pascal Wehrleinnak - legalább is ezt lehet kiszűrni Toto Wolff motorsport-igazgató szavaiból.

Noha a versenyhétvégék csak és kizárólag Lewis Hamilton és Nico Rosberg felségterületének számítanak, a Mercedes minden tesztet meg próbál ragadni arra, hogy lehetőséget biztosítson ifjú protezsáltjának, a DTM-ben versenyző Pascal Wehrleinnak. A német a szezon előtti teszteken, majd szezon közben is kormányozhatta az egyik Ezüstnyilat, de a két csapat motorpartneri szerződésének köszönhetően többször körözhetett a Force Indiában is még februárban, Barcelonában és Ausztriában, júniusban.



A Mercedes hivatalos teszt- és tartalékversenyzője jelenleg a harmadik helyen áll a Német Túraautó Bajnokságban egy győzelemmel, és a dolgok jelenlegi állása szerint a Mercedes igen erősen dolgozik azon, hogy jövőre versenyzőként is debütálhasson. Lehetséges, hogy Nico Hülkenberg távozik a Force Indiától, de nagyobb az esélye annak, hogy Valtteri Bottas hagyja el a Williams-hajóját – ha Wehrlein a grove-iaknál köt ki, abból jelenlegi tesztversenyzőjük, Alex Lynn jönne ki a legrosszabbul, hiszen ő is kimondva-kimondatlanul (de inkább kimondva) versenyezni szeretne 2016-ban.

„Azt akarjuk elérni, hogy jövőre a Forma-1-ben versenyezzen” – nyilatkozott Toto Wolff az Auto Motor und Sportnak Wehrlein helyzetéről. „A Force Indiával jelenleg is tárgyalásban vagyunk, de vannak ezen kívűl más opciók is.” Az érintett hozzátette: „Természetesen az a célom, hogy bekerüljek a Forma-1-be, de a csomagnak megfelelőnek kell lennie, és egyébként is jól érzem magam a DTM-ben.” 1997 F1-es bajnoka, Jacques Villeneuve viszont azt javasolta ifjú kollégájának, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnia a bejutáshoz. „Amikor felajánlanak egy lehetőséget a Forma-1-ben, egy másodpercig sem szabad hezitálnod” – így a kanadai. „Bármilyen programod is van a DTM-ben, sosem lesz olyan jó, mintha bármelyik F1-es kiscsapatnál versenyeznél.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: