DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Szabályozni fogják a motorok árát?

Amióta az F1 V6-os korszaka elkezdődött, a kisebb csapatok számára a legnagyobb problémát az erőforrások csillagászati ára jelenti. Ezt akarja korlátozni az FIA, jelentette ki a szövetség elnöke, Jean Todt.

Amióta az 1,6 literes hibrid V6-os turbómotoros szabályt bevezették, a nem gyári istállóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlni, hogy motort kapjanak a Mercedestől vagy Ferraritól (a Honda csak gyári csapatának, a Renault a Red Bull két istállójának szállít erőforrásokat), a partneri szerződések akár 20 millió eurót is kitehetnek a kiscsapatok szűkös költségvetéséből. A Force India, Sauber és Lotus épp ezért került kritikus anyagi helyzetbe tavaly, ugyanebből az okból emeltek szót többször a jelenlegi motorformula ellen.

„Egyetértek abban, hogy túlságosan drágává vált” – nyilatkozta a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt, aki megoldást akar találni a problémára. „Vállalom a felelősséget azért, hogy eddig nem jelöltünk ki maximális költséget az ügyfélcsapatok számára. Épp ezért beszélnünk kell róla. Jobb későn cselekedni, mint soha.”



Todt azonban azt nem részletezte, hogyan képzeli el a motorok költségszabályozásának bevezetését. Az akadály az, hogy a legtöbb csapat hosszú távú szerződéssel rendelkezik a motorpartnerekkel, amelyben jó előre bebetonozták a jelenlegi árakat. „Beszélni fogunk erről. Realista vagyok, ezért biztos akarok lenni, hogy ami megtehető, azt megtesszük. Jó tanácsadókra van szükség, hogyan oldjuk meg ezt a kihívást.”

A Mercedes és motorjainak dominanciája a formula bevezetése, 2014 óta tart, az FIA első embere azonban biztos benne, hogy az idő múlásával a csata is kiélezettebbé válik. „Tudjuk, hogy amikor új szabályok születnek, egy csapat vagy gyártó mindig jobb munkát végez másoknál. Ezért értek abban egyet, hogy a szabályok stabilitása fontos, mert így két-három éven belül a viszonyok kiegyensúlyozottabbá válhatnak. Tavaly a Mercedes mindenkinél erősebb volt, de idén a Ferrari is jó lépést tett meg előre.”

„Sajnos az új gyártó (Honda) továbbra is szenved, a Renault-nál pedig még nem állt minden össze. Meg vagyok győződve arról, hogy csak idő kérdése, mielőtt három, remélhetőleg négy gyártó lesz közel egymáshoz” – zárt optimizmussal Todt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: