DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Nem változott a Ferrari célja: két győzelem

Arrivabene nem változtatja meg az elvárásokat, ez ugyanis azt jelentené, hogy megadja magát. Bár az eredményeken nem látszott, pozitívan értékeli az új F1-es motor kanadai bemutatkozását.

A Ferrari frissen beiktatott csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene még a tél folyamán, az SF15-T bemutatásakor jelölte ki az istálló célját a szezonra, két futamgyőzelem megszerzését. A 2014-es eredmények fényében elrugaszkodottnak tűnt ez a célkitűzés, de hamar kiderült, hogy az idei Ferrarit nem érdemes a tavalyihoz hasonlítani. Sebastian Vettel már az év második versenyén, Malajziában megnyert egy futamot. Az utóbbi nagydíjakon a csapat kevésbé tudott közel kerülni a Mercedeshez, Kanadában idén először a dobogóról is lemaradtak, a célkitűzés azonban továbbra is változatlan maradt, a hátralevő 12 nagydíjon megszerezi a második győzelmet is.



„Abszolút semmiféle változás nincsen. Ha megváltoztatnám a célokat, az olyan, mintha azt mondanám: megadom magam. Mi pedig nem adjuk meg magunkat” – idézi a gpupdate.net az olaszt. „Minden versenyen dobogóra állni unalmas, de ha lemaradsz róla, az a legrosszabb. Felfelé kell néznünk, nem lefelé, de a célokon nem változtatunk. Semmi esetre sem.”

Bár egyéb tényezők – Raikkönen megpördülése és Vettel kedvezőtlen rajthelye – miatt az eredményekben nem mutatkozott meg, a motor Kanadában bemutatott fejlesztése megfelelt az elvárásoknak. „Azt a pozitív választ kaptuk, amit szerettünk volna. Sajnos nem volt egy jó hétvége, de a motor visszajelzései megfelelőek. Egy kis alázatra van szükségünk, hogy felismerjük, a Mercedes pillanatnyilag erősebb nálunk. Nem szabad azt gondolnunk, hogy most lefaragtuk a különbséget, ezentúl legyőzhetjük őket minden versenyen. Ez nem reális elvárás, de a hétvégén kapott válasz egészen jó volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: