DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Jézus, én vagyok itt a legöregebb!

Lewis Hamilton nagy felismerése volt az idei F1-es szezon első sajtótájékoztatójának egyik legviccesebb jelenete. A britet meglepte, hogy amikor Max Verstappen született, ő már a McLarennél tanult.

A csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóra hat versenyző volt hivatalos az Albert Parkban: Lewis Hamilton, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo. Közülük Hamilton lépett be eddig egyedüliként a 30. életévébe, és az F1-es debütálását is ő ejtette meg legrégebben.

Egy újságíró megkérdezte a tapasztalt britet, hogy milyen jó tanáccsal tudna szolgálni a most bemutatkozó 17 éves Verstappennek, rámutatva, hogy a holland nagyjából öt évvel fiatalabban debütál, mint azt a brit tette 2007-ben.

hamilton



„Igen, úgy valahogy” - kezdett el fejszámolni a Mercedes pilótája. „De csak most jövök rá, hogy én vagyok itt a legidősebb versenyző. Ez az első ilyen alkalom, jézusom, csak most fogom fel.”

Hamilton ekkor hátrafordult Verstappenhez a következő kérdéssel: „Te ’97-ben születtél?” A holland igennel felet, majd a címvédő így folytatta:

„Jézus! Én 1997-ben írtam alá az első szerződésemet a McLarennel. Te jó ég! Nem igazán tudok neked okosságokat mondani.”

És tényleg gyorsan pereg az idő: Hamilton már a teljes mezőnyt figyelembe véve is az idősebbek közé tartozik, hiszen a melbourne-i rajtrácson csak Kimi Raikkönen, Jenson Button és Felipe Massa lesz „öregebb” nála.

Ezúttal az általában többet viccelődő Vettel próbálta komolyra fordítani a szót: „Szerintem annak ellenére, hogy mennyire fiatal, nagyon is sok tapasztalata van és igazán gyors - enélkül nem lehetne itt, szóval nem hiszem, hogy bármilyen tanácsra is szüksége lenne. Talán annyi, hogy lazán álljon hozzá.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: