Izgalmas kérdések, amik talán sokakat foglalkoztatnak. Feldereng egy mém, amelyben Lewis Hamilton egyik divatbemutatóba illő, öltönyös fényképe mellé tették oda összehasonlításképp James Hunt egyik archív fotóját, amelyen két dekoratív hölggyel ölelkezik, így kifigurázva mintegy napjaink F1-es versenyzőit.
Hogy ez mennyiben jogos kritika, az egy nagyon nehéz és összetett kérdés. Változnak az idők, ezt mindenkinek be kell látni. Tény, az F1 hőskorában több minden miatt is jobban felszínre tudott törni, jobban szem előtt volt a versenyzők karaktere. Nem véletlenül nevezzük hőskornak azokat az időket, hiszen a körülmények – mai szemmel nézve – kezdetleges stádiuma lehetővé tette az igazi hősök születését. És a hősi halottakét! A versenyzők hétvégéről hétvégére a saját bőrüket vitték vásárra, ami nyilvánvalóan egy borzadályos izgalommal töltötte el a szurkolókat. Ezért is csodálták annyira James Huntot és társait, mert akkoriban tényleg nem babra ment a játék, és bármelyik versenyen otthagyhatták a versenyzők a fogukat, ők mégis folyamatosan a határokat feszegették.
Na most ez az, amit nem lehet visszahozni. És ne is sajnáljuk, hogy nem lehet. Senna tragikus halálesete verte az utolsó szöget ennek a korszaknak a koporsójába. A biztonság elsődleges, ebből nem szabad engedni. Gondoljunk csak bele, mennyire megrázott mindenkit Jules Bianchi suzukai balesete. Nem szabad elfelejtenünk, hogy életerős fiatalemberekről beszélünk, akiknek családjuk van, álmaik, terveik, nem várhatjuk el tőlük, hogy csak azért az életüket kockáztassák, hogy mi jól szórakozzunk. Azok az idők elmúltak.
Egyéniségek és karakterek persze ettől függetlenül még lehetnek és meggyőződésem szerint vannak is a mai F1-ben. A kérdés csak az, amire Edd Straw, az Autosport szakírója is rámutat, hogy miért nem tudjuk őket jobban láthatóvá tenni. Nyilvánvalóan a közeg a felelős ebben. Túl steril lett napjaink F1-e, valószínűleg ez az a jogos kritika, amit megfogalmazhatunk, nem pedig ez, hogy a pilótáknak nincs egyénisége. Miért ne lenne? Nyilván van. Csak annyi szabály köti őket (szponzori elvárások és kötelezettségek, a csapat érdekei szerint kell cselekedni és sokszor nyilatkozni is), aminek mindegyiküknek meg kell felelniük, hogy ez magától értetődően uniformizálja őket bizonyos mértékben, és kevés terük marad a különbségeik kivillantására. Márpedig az ember pont attól egyéni, pont attól karakter, amiben eltér a többiektől, és ami csak rá jellemző. Ettől valahogy mintha félnének és ódzkodnának a csapatok az F1 mai profi világában. Valószínűleg túl sok a pénz a sportban, és úgy érzés, túl nagy luxus lenne személyes, őszinte megnyilvánulásokkal kockára tenni népszerűségüket.
És akkor jönnek a semmitmondó konzervnyilatkozatok, egy-egy jól előre megtervezett gag, szépen előre megtervezett módon mesterséges karaktereket fabrikálva a pilótákból, ha úgy tetszik: eladható termékeket. Itt kezdődnek a bajok, mert ez már nem természetes. Amint valakit elkezdenek felépíteni, termékké tenni, úgy torzul az az üzenet, amit őmaga természetesen hordozna magában személyiségével.
Több olyan videó kéne, mint amit Alonso tett közzé utolsó ferraris hétvégéjéről. Bár nyilván ez is megtervezett volt valamilyen szinten, de mégis egy olyan őszinte megnyilvánulás volt, amire az emberek kíváncsiak. Amivel lehet azonosulni. Nem szabályok szerint élő gépeket akarunk látni, ha úgy tetszik: robotokat, hanem embereket. Az emberek pedig attól emberek, hogy olykor hibáznak is. De az F1-ben annyi pénz van, hogy a csapatvezetők, a pilóták rettegnek a hibáktól. Ha hibáznak, azt egyből gondosan elrejtik a kíváncsi szemek elől, mert túl nagy a veszteség kockázata. Egyre több a látszat, egyre nagyobb a kontraszt a valóság és aközött, amit kifelé szeretnének mutatni. Színház az egész egy idő után, és ez nem jó.
Miért szeretik annyian Kimi Raikkönent? Mert ő sosem kért ebből a színházból, és ő megmaradt mindvégig egyéniségnek. Jól elkülöníthető karakter a többiektől, egy olyan egyedi figura, aki ha nem lenne, fel kéne őt találni! De komolyan azt hisszük, hogy a többi pilóta nem ilyen kiváló személyiség mind? Még egyszer: ott van példaként Alonso kisfilmje az utolsó ferraris hétvégéről. Ő maga mondja benne, miközben a barátaival vacsorázik, hogy ez azon kevés pillanatok egyike, amikor önmaga lehet! Tényleg ekkora kereszt kell, hogy legyen a versenyzés? Nem mérték fel ezt nagyon rosszul azok a marketingesek és szakemberek, akik felépítik termékké ezeket a srácokat? Nem pont ezzel rontják el az egész show-t? Az emberek emberekre kíváncsiak. Ez ilyen egyszerű. Egyszerű, mint Raikkönen nyilatkozatai, vagy Felipe Massa őszinte érzelemnyilvánításai.
Az F1 tele van egyéniségekkel, mint ahogy az élet minden területe, ez meggyőződésem. Ezért ha ezek a karakterek rejtve maradnak, akkor a rendszerben kell keresni a hibát. Mi pedig annyit tehetünk, hogy látjuk ezt, tisztában vagyunk vele, hogy amit látunk a pilótákból, az a valós személyiségüknek legfeljebb a töredéke lehet, és nem ítélkezünk róluk úgy, mintha ismernénk őket. Mert hát egyiküket sem ismerjük, csak azt látjuk a személyiségükből, amit látni engednek belőle.
