DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

A Mercedes pilótája ülhet a Force Indiába a teszten

Úgy tűnik, a Mercedesnek kapóra jött, hogy egyik partnere, a Force India nehéz helyzetbe került az idei szezonkezdetre. A német márka tesztpilótája, Pascal Wehrlein ennek köszönhetően kerülhet közelebb az F1-es debütáláshoz.

A motorsport-total.com ugyanis úgy értesült, hogy a húszéves Wehrlein teszteli majd a Force India 2014-es autóját a csütörtökön kezdődő idei második teszthéten, Barcelonában.

z1417269196



Az indiai tulajdonú istálló köztudottan problémákkal találta magát szemben, aminek állítólag az az oka, hogy tartozásaik vannak a beszállítóik felé, így az új autó elkészítésével is lassan haladnak. A jerezi tesztet teljes egészében kihagyták, és ezen a héten is még csak a tavalyi modellel érkeznek Barcelonába, miközben remélik, hogy a februárvégi utolsó gyakorlásra végre hadba állíthatják a VJM08-at.

Igen ám, de jelenleg úgy tűnik, nem csak az autónak, de Nico Hülkenbergnek és Sergio Pereznek is az utolsó tesztig kell várnia, hogy a pályára lépjen. Az említett német forrás szerint ugyanis a Force India nem őket, hanem egy rivális csapat pilótáját tervezi bevetni ezen a héten. Az istálló helyettes csapatfőnöke, Robert Fernley már el is ismerte a motorsport-total.com kérdésére, hogy egy tesztpilóta végzi majd a munkát a négy nap során, aki erős sejtések szerint Wehrlein lesz.

A Force India ugyanis motorszállítója, a Mercedes felé is adósságokat halmozott fel, ami csak újabb ütőkártyát adott a címvédők kezébe. A hírek szerint emiatt tudták rávenni Vijay Mallya csapatát, hogy Wehrleint ültessék autóba, ezáltal pedig elképzelhető, hogy engedményeket kapnak a tartozások kiegyenlítését illetően.

A már két DTM-szezont maga mögött tudó Wehrleint a Mercedes nem titkoltan szeretné eljuttatni az F1-ig, az idő pedig egyre inkább sürgeti őket, hiszen a 2016-tól életbe lépő, a szuperlicensz megszerzésére megalkotott pontrendszer mellett az elmúlt éveket a túraautózásban töltő német jövőre már nem lenne jogosult az debütálásra. A Mercedes érthető módon minden lehetőséget megragad, hogy F1-es tapasztalathoz juttassa pilótáját, és nem nehéz kitalálni, hogy legszívesebben már idén beültetné őt valamelyik csapat versenyülésébe is. Erre pedig talán alkalmuk is nyílhat, ha a Force India küszködése tovább folytatódik...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: