DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Újabb nézeteltérés a Renault és Mercedes közt

A két gyártó abban nem tud megegyezni, hogy mikor történjen meg az F1 következő nagy szabályváltoztatása, amely a motorokat is érinti. A Renault hamarabb szeretné, a Mercedes késleltetne.

A kérdésről szó esett a Stratégiai Csoport február eleji találkozóján is: a felek akkor arra jutottak, hogy két területen is változtatnak. Az erőforrások V6-os hibrid turbók maradnak, de 1000 lóerő teljesítményre javítják fel őket, miközben változások történnek az autók kinézetében, ezáltal aerodinamikájában is. Mindkét téren 2017-ben történhet átalakulás, bár egyes források szerint a szélesebb autók és aerodinamikai módosítások már jövőre érkezhetnek.

A Renault és első számú csapata, a Red Bull határozottan utóbbi mellett áll, nekik céljuk, hogy minél hamarabb szabaduljanak a jelenlegi keretektől, amelyek között eddig nem sok siker jutott nekik. A Mercedes viszont halasztana: az autók külsejét 2017-ben, a motorokat 2018-ban szabná át.



A Red Bull természetesen abban reménykedik, hogy ilyen mértékű változásokkal befoghatja a Mercedest. A német autómárka viszont azzal érvel, hogy a korábbi szabálymódosítások a 2015-ös idényt tennék unalmassá. Mivel a csapatok nagy erőkkel koncentrálnának a 2016-os átalakításra, kevesebb forrásuk maradna idei fejlesztéseikre, az erőviszonyok pedig megmerevednének. A későbbi határidő esetében egy helyett két év jutna az új szabályokhoz való alkalmazkodásra.

Ron Dennis a héten a McLaren és Honda álláspontját is közölte ebben a kérdésben. Ő a nagy volumenű változás híve, amelynek a költségekre való tekintettel 2017-ben kell megtörténnie. A Ferrari a legradikálisabb nézetet képviseli, a Stratégiai Csoportban eleinte 2,2 literes ikerturbós motorok bevezetéséért kardoskodott. Várhatóan ők is minél előbb változtatnának.

Február 17-én a kérdést az F1 technikai főnökei vitatják meg egy találkozón: az F1 Bizottság a technikai szabályok tervezetét vázolja fel nekik elbírálás céljából.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: