DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Williams a kitaposott ösvényen jár tovább

Pat Symonds, a gárda technikai igazgatója szerint az alacsony légellenállásúra tervezett autó tavaly meghozta hatását, ezért idén sem változtattak filozófiájukon.

A csapat 2014-ben épített FW36-os kódjelű autóját is így tervezték, melynek köszönhetően a Williams ugyan nem tudott futamot nyerni, de sebesség tekintetében többször is a Mercedes sarkára léptek. A jerezi teszt erre vonatkozó adatai is a Williams fölényét mutatták, és Pat Symonds is megerősítette, hogy nyerő útra találtak tavaly.

„Az alacsony légellenállás miatt nagyszerű lett az új autónk, és szezon végére már az időmérők is eléggé jól sikerültek. Az ezzel kapcsolatos beállításokat a szimulátorban végeztük el – amit nem csinálunk újra minden évben, hiszen egy folyamatos dologról van szó. Ezt a szimulációs elvet követtük az FW36 esetében, és megtartottunk az FW37-esnél is” – idézte a britet az Autosport.



Symonds reméli, hogy a sebesség megtartása és az új fejlesztések végre meghozzák a gyümölcsüket, és a csapat folyamatosan képes lesz a győzelmekért harcolni – ilyenre egyébként 2003 óta nem volt példa. „A versenyképesség relatív dolog. Már eddig is tettünk meg olyan lépéseket, melyek előrébb visznek minket, de nem tudom, hogy a versenytársaink mit rejtegetnek. Remélem, hogy legalább ott kezdünk, ahol tavaly abbahagytuk, hiszen a 2014-es fejlődési rátánkra nagyon büszke vagyok.”

„Ha összehasonlítjuk magunkat az ellenfelekkel, nekünk nagyobb teljesítménynövekedést sikerült elérni. Ugyanezt a filozófiát akarjuk folytatni, és alig várjuk, hogy újra harcolhassunk” – nyilatkozta a győzelem ízét utoljára a botránnyal végződött 2008-as Szingapúri Nagydíjon érző szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: