DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bottas szerint sem történt csoda a Ferrarinál

A finn versenyző a rivális istálló és saját F1-es csapata tesztteljesítményéről beszélt egy hazai lapjának. Emlékeztetett, az olaszok egy évvel ezelőtt is nagyon gyorsnak tűntek Jerezben.

A Ferrari minden egyes nap a legjobb köridőt érte el a múlt heti tesztelésen, 2014-es formájuk után a többségnek meglepetést okozva. A Williams ellenben, amelyet a Mercedes egyik legnagyobb kihívójának tartanak előző évi eredményeikből kiindulva, nem tündökölt. A brit gárda versenyzője, Valtteri Bottas összehasonlította a két istálló szereplését.



„Valami rémlik egy évvel ezelőttről, amikor a Ferrari szintén a leggyorsabb volt Jerezben” – mondta Bottas a finn Turun Sanomat lapnak. Emlékei kissé megkoptak, azon a teszten ugyanis Kevin Magnussenhez fűződött a legerősebb köridő. „Amint a szezon elkezdődött, a kép egészen megváltozott” – emlékeztetett, majd kitért saját csapatára, amely egyetlen alkalommal sem produkált látványos köridőket: „Ami a Williamst illeti, az új autónk kezelhetősége nagyon jó, de a szezonnak ezen a szakaszán nincs értelme a részletekbe menni. Az autók valódi sebességét nem lehet megítélni az utolsó barcelonai tesztig.”

Mint már korábban is elmondta, szándéka az, hogy 2015-ben megszerezze első futamgyőzelmét. „Erre hajtok. Nem vagyok jövendőmondó, de erősen hiszek benne, hogy valóra válhat” – beszélt az MTV3 televíziónak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: