DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Már a németek is temetik idei F1-es futamukat

Németországban elkezdett terjedni annak híre, hogy Bernie Ecclestone lemondott az ország nagydíjának idei megrendezéséről. Ezt azonban maga a 84 éves üzletember cáfolta, aki továbbra sem hagyná veszni a versenyt.

Pedig Ecclestone-t úgy ismerjük, mint aki nem különösebben siratja meg egy-egy európai helyszín elvesztését, most azonban éppen ő sietne a nagydíj megsegítésére, cáfolva a német Rhein Zeitung információit, miszerint idénre mégis kikerült a naptárból a futam.

hock



A lap állítása szerint Ecclestone közölte velük, hogy a versenyek alacsony látogatottsága miatt sem Hockenheimbe, sem a Nürburgringre nem utazik el idén a mezőny, ám a Reutersnek nyilatkozva a FOM elnöke a hír megjelenését követően mégis azt mondta, hogy a nagydíj megtartásán fáradozik.

„Ki tudja? Két lehetséges helyszín van, még várunk, aztán meglátjuk. Egyelőre persze nem tűnik jónak a helyzet. Mondhatjuk, hogy valószínűtlennek tűnik a versenyrendezés, de próbáljuk megmenteni. Semmiképp sem akarjuk elveszíteni, mindent megteszünk” - mondta Ecclestone.

A két pálya eddig is anyagi nehézségekkel küzdött, ami még komolyabb szinteket öltött, miután Michael Schumacher visszavonult. 2013-ban a Nürburgringen 45 000, tavaly Hockenheimben pedig 52 000 néző jelent meg a vasárnapi futamon, ami nagy visszaesést jelent a korábbi évekhez képest.

A tesztszezon már javában zajlik, de azt még mindig nem tudja pontosan a mezőny, hogy 19 vagy 20 nagydíjra kell-e majd elutazniuk 2015-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: