DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Máris jöhetnek az új motorok a Formula-1-be?

Még csak egy szezont éltek meg a V6-os turbómotorok, de a csapatok máris erősebb és olcsóbb erőforrások bevezetését mérlegelik. Niki Lauda szerint azonban 2017 előtt nem lenne szabad váltani.

Bár az év előrehaladtával egyre inkább hozzászokott a közvélemény, de így is számos kritikát kapott a V8-asokat leváltó új hajtáslánc, dacára annak, hogy az autók csúcssebessége jelentősen javult, és egyes tempós pályákon már a köridők is megközelítették a korábbi évek szintjét.

Az új motorok a hibrid rendszer nélkül azonban több mint 100 lóerővel gyengébbek elődeiknél, kevésbé markáns a hangjuk, és az áruk is alaposan megnövekedett, ami szerepet játszott abban, hogy a mezőny hátsó felének egyre több csapata szembesült komoly financiális problémákkal.

Dppi_00114019_299



A Stratégiai Csoport kedden első alkalommal tárgyalt egy esetleges új motorformula bevezetéséről, amely hangosabb, erősebb és olcsóbb erőforrások megalkotását tűzte ki célul, s ezek akár már a következő szezonban, 2016-ban debütálhatnak.

Persze egy ilyen gyors váltás sem csupán előnyökkel járna. Noha a fenti szempontok alapján tervezett változtatásokat a leghatékonyabb motorral rendelkező Mercedes sem ellenzi teljesen, Niki Lauda mégis óva intett attól, hogy elhamarkodottan döntsenek az esetleges új szabályokról. A gyártók nyakába ugyanis rövid távon újabb komoly költségeket varrna, ha két év alatt ismét új motort kellene kifejleszteniük, nem beszélve a Hondáról, amely csak ebben az évben csatlakozik a mezőnyhöz.

„Nem segít rajtunk, ha hirtelen megváltoztatunk valamit, hogy aztán megint rossz legyen” - figyelmeztet a Mercedes F1-es elnöke. „2016-ig szinte lehetetlen bármihez is hozzányúlni. Valami észszerűt csak akkor vezethetünk be, ha az 2017 előtt nem történik meg. Így legalább a gyártók által tett befektetések jobban kifizetődnek, és a Honda sem csak egyetlen szezonra fejlesztette volna a motorjait. Szükség van valamilyen szintű stabilitásra, máskülönben minden őrülten drága lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: