DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Ferrari fiatalja a Sauber új tesztpilótája

Az év utolsó napjára is jutott egy meglepő hír: a Sauber bejelentette, hogy a Ferrari F1-es versenyzői akadémiájának tagja, Raffaele Marciello csatlakozott a csapathoz, ahol tartalékversenyző lesz.

A 20 esztendős versenyző már 2010 óta tartozik a Ferrari juniorversenyzőinek kötelékébe, jelenleg ő áll a ranglétra legelőkelőbb helyén, Abu Dhabiban a verseny után tesztelt is az istálló számára. 2013-ban a Formula-3-as Európa-bajnokságot nyerte meg, tavaly a GP2-ben versenyzett, ahol egy győzelmet szerzett. Az anyacsapat helyett 2015-ben a Sauber soraiban szerepel majd, ahol rá fognak számítani, ha valamilyen okból Marcus Ericsson vagy Felipe Nasr nem tud rajthoz állni. Emellett pénteki szabadedzéseken is bemutatkozhat.

 



„Raffaele nagy tehetségét bizonyította a kisebb szériákban, F3-as szezonja 13 futamgyőzelemmel és a bajnoki címmel különösen meggyőző volt” – mondta a svájci kiscsapat főnöke, Monisha Kaltenborn. „Megadjuk a lehetőséget neki, hogy összeismerkedjen a Formula-1-gyel, ami magában foglal néhány pénteki szabadedzést is. Öröm a csapat számára, hogy részesei lehetünk útjának az F1-be.

„Boldog vagyok, hogy a Sauber csapat tagja lehetek, amely hosszú múltra tekint vissza a kitűnő versenyzők felnevelése szempontjából” – nyilatkozott az olasz pilóta is. „Igazán azt hiszem, ez a legjobb választás a jövőm szempontjából. Annak is örülök, hogy a GP2-ben is teljesíthetek még egy évet. F1-es szerepemmel együtt zsúfolt szezonom lesz. A Ferrari akadémiájának is köszönetet szeretnék mondani, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget.”

Marciello szavaiból kiderül, a szerződtetés mögött a Ferrari áll, amely a Sauber motorjait szállítja. Az áthelyezés nem precedens nélküli: Jules Bianchi ugyancsak a Ferrari-akadémia tagja volt 2012-ben, amikor egy évet a Force India tesztpilótájaként húzott le, számos pénteki szerepléssel. Ezután szerzett versenyülést a Marussiánál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: