Támogatott tartalom!
Ha nem vagyunk képesek volán mögé ülni emiatt, akkor bizony egzisztenciális hátrányokkal is számolnunk kell.
Egy szürkehályog műtét viszont sok esetben végleg pontot tehet a történet végére, mert ez olyan megoldás, amely megszünteti a szürkehályog okozta problémákat. Ilyenkor a szemlencsét műlencsére cserélik.
Erre persze többféle lehetőség van, amelyek közül ma a femtolézeres eljárást fogjuk részletesebben bemutatni. Mindenekelőtt azonban magáról a szürkehályogról is lesz szó és a beültetendő műlencsékről. Tartson velünk, és tudjon meg többet erről a szembetegségről.
Mit jelent a szürkehályog valójában?
Szeretnénk azt hinni, hogy egy ártalmatlan szembetegségről van szó, de sajnos ez nem így van. Ez a szemlencse fokozatos elszürkülését jelenti: elveszíti a természetes átlátszóságát. Az eredménye pedig egyre homályosabb látás és “színtelen világ”.
A kor előrehaladtával pedig gyakoribb az előfordulás valószínűsége, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos kor felett érdemes évente legalább egy alkalommal elmenni szemészeti vizsgálatra, mert emellett számos egyéb problémára is fény derülhet.
Jellemzően 60 éves kor felett kezd komoly látásromlást okozni, de a fiatalabb generációt is érintheti ez a szembetegség. A legnagyobb veszélye pedig abban rejlik, hogy laikusok számára nehéz észrevenni, mert könnyen összetéveszthető az egyéb, dioptriaromlással összefüggő látásproblémákkal és teljesen fájdalommentesen alakul ki.
Műlencse, ami valódi megoldás lehet
Számos, szemet érintő kihívás esetén van megoldás, ahogy a szürkehályog tekintetében is, de azt érdemes tudni, hogy kizárólag műtéti úton van erre lehetőség. Ezt pedig azt jelenti, hogy a természetes szemlencsét le kell cserélni egy prémium műlencsére, ami átveheti ennek szerepét.
Ezek mindegyike speciális kialakítású, így akkor is van lehetőség a cserére, ha csak egyfókuszú lencsére van szükség és akkor is, ha trifokális megoldás teheti teljessé a mindennapokat.
A szemüvegekhez és a kontaktlencsékhez hasonlóan a műlencsék esetén is lehet választani egy távolságra megfelelő változatot és olyat is, ami közelre, távolra és monitortávolságra biztosít éles látást.
Miért jó a lézeres technológia?
A műtétek világában alapvetően kétféle eljárástípust lehet megkülönböztetni, ezek az ultrahangos beavatkozás és a lézeres technológia. Mindkettőnek megvan a maga előnye, de most a femtolézerről szeretnénk egy kicsit beszélni.
Ez a technológia teszi ugyanis lehetővé, hogy a milliméter ezred részénél is pontosabb lehessen a beavatkozás és a felépülési idő is rövidebb lehessen.
Az Optimum Szemészet szakemberei azonban mindkét esetben tudnak segíteni, hogy a látása újra olyan legyen, ami a mindennapok ritmusát és komfortját visszaadhatja.