DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Egyéb

Még szögelik, de már áll – Lóhalálában hozott új motorhome-ot a Renault

Nagy a kapkodás a Renault új vendéglátóegysége körül a Paul Ricard-i paddockban: a csapat a hazai futam apropójával indokolja az újítást, de a Formula.hu még emlékszik rá, hogy bizony jelentős csúszásban vannak.

Még mielőtt megkezdődött volna a munka a pályán, máris akadt valami, amin megakadhatott az ember szeme a Francia Nagydíj helyszínén. A hazai csapat nagyobb, színesebb, belülről is tágasabb motorhome-ot állított fel a paddockban a korábbi helyett, amit még a Lotustól örökölt. Az impozáns létesítménynek mindenki csodájára járt, elvégre ezáltal a Renault építészetileg (is) közeledett a legnagyobb csapatok, a Ferrari és a Mercedes felé – noha a Red Bull nemrég egy újabb szintet lépett.

mh1



A történet azért nem ennyire cukormázas. A Formula.hu már tavaly, Monzában megtudta, hogy a Renault az év utolsó európai futamát követően úgy szedte szét a régi épületét, hogy azt F1-es paddockban már nem rakják össze többé. A tervek szerint már idén Barcelonában bemutatkozott volna az új létesítmény – ahova a szezon során először visznek a csapatok ekkora berendezést –, de tetemes csúszás miatt végül a Francia Nagydíjra is csak éppen hogy elkészültek. Még csütörtökön is zajlott az építkezés, és hiába a kérdezősködés, a csapatnál még a motorhome paramétereit, méretét és súlyát sem tudják megmondani.

Bár néhány csavart még most erősítenek meg rajta, az épület késznek nyilvánítható, és hivatalos megnyitóünnepséget is kerekít köré a Renault pénteken, egy koktélozós est keretében.

mh2 

Egy másik rendhagyó látványt csütörtökön a paddockban a gyerekek zsibongása keltett. Egyáltalán nem megszokott, hogy iskolások masírozzanak végig a Formula-1-es versenyhelyszínek ütőerének számító úton, a motorhome-ok és a garázsok között, a Paul Ricard azonban most egy új tradíciót látszik elindítani: környékbeli iskolásokat invitáltak az F1-es helyszínre, rendhagyó osztálykirándulás gyanánt.

kids (1)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: