DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Egyéb

Veterán autócsodák: Ferrarival közlekedett a pápa

Ferrari 246 GT, Pagoda Mercedes, Mercury Comet – oldtimer autómodellek, melyek koruk ikonikus darabjai voltak, manapság pedig a gyűjtők felbecsülhetetlen értékű kincseiként tartják őket számon.

A DoQ Classic Mobils című műsorában szeptember 3-án több, különleges veterán autó éled újjá, miközben Thoth Zsolt raliversenyző navigátor bemutatja az egyes modellekhez köthető életérzést, azok történelmi jelentőségét és a gyártási év legfontosabb közéleti történéseit.

classic_mobils_3



A Ferrari márka 1940-es indulása óta többször került megérdemelten a címlapokra, hiszen a vörös sportkocsi mindig is a luxus legmagasabb kategóriáját képviselte. 2004-ben azonban az autóversenyzőket szponzoráló cég váratlan lépést tett: négyszázadik, Enzo típusú modelljét II. János Pál pápának ajándékozta, aki a legendás kocsival indult szokásos vatikáni körútjára. A rendhagyó utat követően az egyházfő a pápamobil mellett maradt, és az ajándék autót árverésre bocsátotta. Az összegyűlt pénzből a 2004-es cunami károsultjait támogatták.

Szeptember első szombatján maratoni műsorral várja az autók szerelmeseit a DoQ Classic Mobils című sorozata, ahol ilyen és ehhez hasonló történeteket ismerhetnek meg a nézők. A műsor elsődleges célja, hogy többet adjon egy egyszerű autósmagazinnál: a legendás oldtimerek technikai jellemzőin túl megismerhetjük azok történelmi hátterét is.

classic_mobils_1

Az időutazást Thoth Zsolt, raliversenyző és navigátor vezeti, aki szerint elmesélhető történetből rengeteg akad. „A műsor összeállításához szükséges kutakodás alatt például kiderítettem, hogy a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum Magyarországon is restauráltatja autóit. Az oldtimer autók egyébként 2012 óta foglalkoztatnak komolyabban, amikor Kőváry Barnával első magyarként részt vettünk a Monte Carlo Historic Rallyn – a legendás járgányok azonnal rabul ejtettek. A versenyt egy Trabanttal teljesítettük, ami azért is volt nagy szenzáció, mert a franciák ’62-ben látták utoljára ezt a keletnémet márkát” – mesélte az őszi szlovén bajnokságra készülő raliversenyző.

classic_mobils_2

A Classic Mobils a múlt századi autócsodákhoz méltóan régi zenékkel és retro hangulattal teremti meg az igazi old school életérzést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: