DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

erőforrás

A Renault-motor visszaeshet az utolsó helyre

A Renault-Honda páros továbbra sem képes felvenni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel. Ugyanakkor, ha a japánok hozzák az ígért javulást, egyértelműen átlépik a francia erőforrást.

részletek

A Red Bull is dobhatja az új Renault-t

Bár Szingapúrban a remek időmérőt és versenyeredményt is részben a fejlesztett Renault-erőforrásnak köszönhette a Red Bull, könnyen lehet, hogy ismét visszaváltanak a régebbi motorra.

részletek

Sainz: Jövőre igazán erős lehet a Renault-motor

A McLarenhez igazoló Carlos Sainz bízik abban, hogy a Renault olyan erőforrással áll elő a jövő évben, ami partiban lesz a Mercedesszel és a Ferrarival. Az Olasz Nagydíjon látott próba biztató.

részletek

Ferrari: A motorunk legális, ennyi!

A monacói versenyhétvége óta szinte szünet nélkül gyanúsítgatták a riválisok a Ferrarit azzal, hogy erőforrásuk hibridrendszere illegális. Az FIA azonban kimondta a végső ítéletet: szabályos.

részletek

Már a rivális is elismeri a Honda fejlődését

Egyre egyértelműbb, hogy a három évig csak szidott japán gyártó idén remekül fejleszt és ezt már az ellenfelek is kezdik belátni. Spában a Ferrari-motoros Sauber sem bírt a Hondával.

részletek

A Red Bull megkockáztatná az új Renault-motort

A francia gyártó ugyan megbízhatósági kockázatot érez saját, legújabb fejlesztésű erőforrásában, Daniel Ricciardo azt szeretné használni Monzában, úgyis rajtbüntetés kapna. Pénteken teszteli.

részletek

A Renault nem bízik saját, új motorjában

Az Olasz Nagydíjtól használhatják a legújabb fejlesztésű Renault-motort az érintett gárdák, ám kissé érdekes, hogy a gyári istálló nem szeretné bevetni, mivel megbízhatósági kockázatot rejt.

részletek

Büntetés közelében a Renault és a Mercedes

Nico Hülkenberg autójába már a Hungaroringen régebbi, használt motorkomponenst volt kénytelen visszaszerelni a Renault, de a McLarennél és a Mercedesnél is közel a rajtbüntetés.

részletek

Marko: A Honda jövőre legyőzi a Renault-t

A Red Bull főtanácsadója elismerte, hogy teljesen elvesztették bizalmukat a francia gyártó iránt, ezért váltottak a japán erőforrásra, ami jövőre egészen biztosan előrébb jár majd, mint a Renault.

részletek

A Ferrari is 1000 lóerő alatt

A szakértők egybehangzó véleménye szerint a Ferrari idén kevéssel átugrotta a Mercedest motorerőben, de még mindig nem éri el az erőforrás teljesítménye az ezer lóerőt. De már nem sokáig.

részletek

Verstappen: Jövőre még hátrányban lesz a Honda

Legalábbis ezt jósolja a 2019-es év elejére a Red Bull holland pilótája. A Ferrari és a Mercedes valóban mindenki számára távolinak tűnik idén, és nagyot kell ugrani a többieknek a felzárkózáshoz.

részletek

Rosberg szerint már a Ferrarié a jobb motor

Évekig privilegizált helyzetben volt a Mercedes a Formula-1-ben, annyival jobb volt mindenkinél. 2016 világbajnoka, Nico Rosberg úgy véli, mára ez eltűnt, és már a Ferrari diktál.

részletek