DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

ZengőMotorsport

Mégis elvették Ficza Feri hungaroringi pontjait

Bár az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága úgy döntött a Honda gyári csapatának meghallgatása után, hogy csak a marokkói fordulóról való kizárásuk marad érvényben, ez a Zengő Motorsportra nem vonatkozik: miután a magyar alakulat nem nyújtott be fellebbezést, Ficza Feri elveszíti az esős magyarországi futamot szerzett egységeit.

részletek

Zengő Motorsport: Becsülettel végigcsináltuk!

Ficza a 13. helyen végzett a nyitó futamon, sikerült alkatrészt szerezni alkonyattól pirkadatig. Az alvás most nem divat felénk. Michelisz az ötödik lett, nem volt esélye előrébb lépni. Az autója egyben, minden kész a bemutatóra. A főfutamon a második helyről startolhat.

részletek

Ifj. Ficza Ferenc: Megtisztelő Norbi autóját vezetni

Miközben Michelisz Norbit elképesztő balszerencse hátráltatta a Hungaroringen, addig a Zengő Motorsport fiatalja, Ficza Ferenc kisebb csodát végrehajtva a kilencedik helyen ért célba az első versenyen, amellyel a hétvége legjobb magyar eredményét szerezte. A 19 éves versenyző emellett beszélt az idei versenygépéről, Norbiról és a céljairól is.

részletek

Ficza: Michelisz nagy motivációt jelent számomra

Ficza Ferenc a WTCC második versenyén elért eredményével is nagyon elégedett – ezúttal nem a pontszerzés, hanem a megszerzett kilométerek jelentik a boldogságot a Zengő Motorsport számára.

részletek

Zengő: Ismét befutottunk! Köszönjük a buzdítást!

Ficza előzött, többen kiestek, de végül mindenki Michelisz Norbi könnyfakasztó 10. helyéről beszélt! A végéről rajtolt, hatodik helyig zúzott fel, majd egy afférban kitört bal hátsó kereke az utolsó kanyarok egyikében. Persze, hogy a leintés előtti pillanatokban! Az ész áll meg!

részletek

Ficza: Élmény az autósport királyait előzni!

Nem maradt magyar siker nélkül a WTCC hungaroringi versenye, ugyanis Ficza Ferenc kárpótolta a hazai közönséget: a Zengő Motorsport pilótája a pontszerző kilencedik helyen ért célba.

részletek

Zengő Zoltán: Süt a nap és megy az autónk - mi kell még?

Minden magyar kedvenc WTCC-csapatának első embere fáradtan, de annál nagyobb szenvedéllyel mesélte a Formula.hu-nak, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül gárdája az elmúlt héten.

részletek

Zengő Zoltán: Hiszem, hogy nekünk ez a küldetésünk

A múlt szombati időmérő után a P1race.hu munkatársának, Papdi Tamásnak sikerült leülni Zengő Zoltánnal, a Zengő Motorsport csapatfőnökével a magyar istálló szlovákiai bokszában. Az exkluzív beszélgetés során szó esett a szezonkezdetről, a fizetős külföldi pilótákról, az ETCC-s részvételről, Michelisz Norbiról és a háttérben dolgozó csapattagokról is.

részletek

Zengő: Ilyen időmérő nem lesz még egy!

Tudjátok miért? Mert bár utolsó lett Ficza Feri, de neki ez volt az első WTCC-s időmérője, így nem is lesz több ilyen. Ne legyen rossz kedvetek, akkor is utolsó lett volna, ha, hamm, bekapja a mezőnyt. Ne felejtsétek, hivatalosan "motort cseréltünk", megkaptuk ugye az új motort, a másikat már a múltkor kivették, mi ez, ha nem csere.

részletek

Tarquini és a Lada az élen, Michelisz a második

Változatosan alakult a túraautó-vb idei második fordulójának első edzése: a Honda, a Volvo és a Lada is megfordult az első helyen. Végül az orosz gyártót képviselő Gabriele Tarquini bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Michelisz Norbertet, míg a harmadik helyen Nicky Catsburg végzett. A Zengő Motorsport fiatalja, Ficza Ferenc folytatta a tapasztalatszerzést a Hondával.

részletek

Michelisz: A Zengő dobogóra is felállhat idén

A Honda gyári alakulatába igazoló Michelisz Norberttel beszélt a Formula.hu, akit korábbi istállójáról és annak két versenyzőjéről is kérdeztünk. Úgy véli, a zengősök az év második felében kaphatnak erőre.

részletek

Ifj. Ficza Ferenc: Swift Kupától a WTCC-ig

Harmadik szezonjára készül a Hankook Racer Cup, mely idén is a fiatal tehetségek nyomában jár. A versenysorozat egy beszálló kategória a túraautózás világába, mely alkalmas arra, hogy elindítsa az úton a tizenéves titánokat, akik talán egyszer majd Michelisz Norbi vagy Ifj. Ficza Ferenc nyomdokaiba léphetnek.

részletek