DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

WRX

Ne maradj le semmiről a Monacói Nagydíjon!

Szokás szerint már csütörtökön kezdődik az F1-es program a hercegségben, de lesz a hétvégén Indy 500 is többek között - mutatjuk, hogy mikor és mire érdemes figyelni!

részletek

Harmadik hellyel nyitotta szezonját Marton Gergely

Eredményesen alakult az 1600-as ralikrossz-Európa-bajnokság résztvevőjének téli felkészülése, az előkészületeket pedig a szezonnyitón kockázatkerülő taktikával is kiváló eredményre, egy harmadik pozícióra tudta váltani. A 20 éves pilóta tavalyi kilencedik helyezése után a dobogót célozza meg az összetettben is, nyers tempója alapján pedig a bajnoki címet sem tartja elérhetetlennek…

részletek

Ne maradj le semmiről a Kínai Nagydíjon!

Ismét erős hétvége elé nézünk a motorsport szempontjából, hiszen az F1 mellett lesz Formula-E, SuperBike, IndyCar és WRX is - mutatjuk, hogy mit, mikor és hol lehet majd nézni!

részletek

Megújulva vág a 2018-as WRX szezonnak az Audi

A Ralikrossz-világbajnokság e hét hétfői silverstone-i hivatalos teszt- és médianapján az EKS Audi Sport bemutatja a második generációs Audi S1 EKS RX quattro versenyautót, amellyel Mattias Ekström és csapattársa, Andreas Bakkerud a 2018-as szezonban rajthoz áll.

részletek

2020-tól teljesen elektromos lesz a ralikrossz-vb

Tegnap a formulaautók, ma a motorok, holnap a karosszériás autók – megállíthatatlanul robog előre az elektromos forradalom a motorsportban, és a ralikrossz lehet az első olyan sorozat, amely világbajnokot ad ilyen technológiával.

részletek

Érzelmes pillanat: Ekström kiszáll a DTM-ből

Befejezi 17 éven át tartó pályafutását a Német Túraautó-bajnokságban a sorozat egyik ikonikus alakja. Mattias Ekström a továbbiakban a ralikrosszra fog koncentrálni, helyét pedig napjaink leghíresebb elveszett tehetsége veszi át.

részletek

Johan Kristoffersson a WRX harmadik világbajnoka

A tavalyi győztes is elismerően beszélt a svéd pilótáról, aki csapattársának, Petter Solbergnek mondott köszönetet a rigai sikere után – az álma vált valóra azzal, hogy felért a csúcsra.

részletek

Loeb előtt nyert az éllovas Franciaországban

Johan Kristofferssont egyszerűen nem lehet megállítani: sorozatban negyedik győzelmét aratta a ralikrossz-világbajnokság mezőnyében, így tovább növelte előnyét az összetettben Solberggel szemben.

részletek

Csucsu a világbajnok cipőjében

Kanadában rendezték a ralikrossz világbajnokság aktuális futamát. Lukács „Csucsu” Kornél számára a hosszú repülőút azt hozta, ami a gyakori utazókkal előbb-utóbb megtörténik: elkeveredett a tűzálló versenyruházatát és sisakját is tartalmazó csomagja.

részletek

Megállíthatatlan az új szupersvéd

A Ralikrossz-világbajnokság kanadai fordulóján már zsinórban harmadik győzelmét szerezte a Volkswagen Polóval Johan Kristoffersson, ezzel tovább nyújtotta előnyét a bajnoki tabellán.

részletek

Ne maradj le semmiről hétvégén!

Hétvégén Brnóba látogat a MotoGP mezőnye, de természetesen más szériák is lesznek péntektől vasárnapig - mutatjuk, hogy mit, mikor és hol lehet megtekinteni!

részletek

Hazai győzelem Svédországban, két magyar az Eb döntőjében

A címvédő távollétében zajlott a WRX versenye Höljesben, ahol ismét Kristofferssonnak jött ki a lépés. Szabó Krisztián személyében a Super 1600 kategóriában magyar versenyző is dobogóra állt.

részletek