DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd

WEC

Lopez nem indul, búcsú a bajnoki címtől?

Silverstone-i balesetében szerzett csigolyasérülése nem gyógyult meg, így Jose Maria Lopez kihagyja a spái WEC-fordulót – és ezzel a pontozási rendszer miatt jó eséllyel le is mondhat a bajnokságról.

részletek

Kész visszatérni Amerikába a Ford

Joey Hand szerint a Circuit of the Americas (COTA) „a pilóták pályája”, mert ezen az élvezetes aszfaltcsíkon elég hely van az előzéshez – annak, aki képes kihasználni az alkalmat. Hand úgy érzi, hogy jól szerepel majd május 6-án a texasi Austin közelében megrendezett futamon.

részletek

Megőrizné vezető helyét Spában a Ford

A Ford Chip Ganassi Racing csapat a belgiumi Spa-ba utazik, hogy a jövő héten rajthoz álljon a 2017-es FIA Hosszútávú Világbajnokság második futamán, és megőrizze vezető helyét, amit Silverstone-ban vívott ki, ahol a 67-es rajtszámú Ford GT győzött, a 66-os számú versenygép pedig negyedikként ért célba.

részletek

Ez lehetett az oka Kubica WEC-től való visszalépésének

Mint ismeretes, a múlt héten meglepő hír látott napvilágot. Az LMP1-es ByKolles Racing szerződtetett versenyzője, Robert Kubica bejelentette, hogy mégsem tér vissza a pályaversenyzéshez. A lengyel nem adott hivatalos magyarázatot, de az alábbi forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek.

részletek

WEC: Megrémítette a Toyotát a Porsche

Ugyan megnyerte a silverstone-i hatórás futamot a japán gyártó, de sokkal kisebb különbséggel, mint várta - a Le Mans-ra készülő Porsche meglepően gyors volt az év első versenyén.

részletek

Fordulatos verseny, a legvégén nyert a Toyota

Izgalmas futamot láthatott a nagyérdemű az endurance-vb idénynyitóján: bár tempót tekintve egyértelműen a japánok voltak az erősebbek, végül csak az utolsó percekben tudták legyűrni a Porschét.

részletek

Kubica visszalép a WEC-től!

Váratlan, s egyúttal igen szomorú hírt közölt rajongóival Robert Kubica – a lengyel visszatérését a pályaversenyzés élvonalába nagy várakozás előzte meg, de hiába. Reméli, hogy nem végleges a búcsú.

részletek

Le Mans mindenek felett: beáldozza Silverstone-t a Porsche?

Alárendeli a hétvégi WEC-szezonrajtot a német gyártó annak, hogy Le Mans-ban a lehető legversenyképesebbek legyenek majd az autói - jó döntés?

részletek

Kubica: Nehéz volt visszatérni a pályákra

A lengyel pilóta szerint túlságosan emlékeztette őt eddig az F1-re a versenypálya - most azonban ez megváltozott.

részletek

10 kör egy LMP1-es Porschéval Le Mans-ban

Mi ez, ha nem zene füleinknek?

részletek

Hülkenberg szerint olyan a Renault, mint a Porsche

A német F1-es pilóta leírta, hogy milyen egy gyári csapatnál dolgozni és arra jutott, hogy ez olyan, mint korábban, amikor a Porsche színeiben versenyzett a hosszútávú-vb-n.

részletek

Baj lehet: a Toyota is kiszállhat a WEC-ből?

Az LMP1-es kategória és a WEC lényege a hibrid technológia fejlesztése, ha ezt nem teheti meg egy gyártó, akkor túl sok értelme nincs a szériában versenyezni - mondják a japánok.

részletek