DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

Vowles

Mercedes: Verstappen csak találgatott a féktávon

James Vowles, az F1-es világbajnoki címvédő csapat vezető stratégája elárulta, hogyan tervezték a mexikói rajtot Valtteri Bottasszal és Lewis Hamiltonnal, s hogyan csúszott mindez félre.

részletek

Ezért ragaszkodik „pajtaajtó” hátsó szárnyához a Mercedes

A Mercedes elárulta azt, hogy miért nem selejtezi le a Christian Horner szerint „pajtaajtóra” hasonlító hátsó szárnyát egy sokkal vékonyabb, kevesebb légellenállásúra, mint amit a Red Bull is használ. Ezzel a brackley-i istálló növelné az egyenesekben való tempóját és így a futamgyőzelmekre is jobb esélyekkel pályázhatna.

részletek

Ezért volt Hamilton sokkal lassabb Bottasnál

A kerékcserénél történt malőr miatti kieséséig a finn egyértelműen jobb tempót diktált a monacói hétvégén hétszeres világbajnok kollégájánál – a Mercedesnél elmagyarázták ennek okát.

részletek

„Nicónak ezer kör kellett, Lewisnak kettő”

A Mercedes vezető stratégája, James Vowles árult el érdekes részleteket arról, hogy miben rejlett Nico Rosberg igazi erőssége a Lewis Hamiltonnal közös F1-es szezonjaik során.

részletek

Schumacher a mercedeses szakemberek kedvenc pilótája

Az utóbbi éveket domináló gárda négy kulcsfigurájából hárman is a németet nevezték meg a legkedvesebb versenyzőjüknek – a velük hat vb-címet nyerő Lewis Hamilton nevét egyikük sem említette.

részletek

„Bizarr pillanat volt Rosberg visszavonulása”

A Mercedes stratégiai igazgatója szerint óriási sokk volt, amikor a friss világbajnok 2016 végén váratlanul bejelentette a távozását – teljesen még mostanáig sem sikerült megfejtenie ennek okát.

részletek

Mercedes: Nem fogjuk egyből utolérni a Red Bullt

James Vowles, a világbajnok istálló stratégiai igazgatója szerint teljesítményben az energiaitalosok előttük jártak a bahreini teszten. Egyelőre nem tudják, miért volt instabil az autó hátulja.

részletek

Látványos a fánkozás, de káros

Számos pilóta kedvenc ünnepi rítusa a gumiégetéssel kombinált egy helyben körözés, ami az autónak egyáltalán nem tesz jót. A Mercedes szakembere árulta el a részleteket.

részletek

Bottasék remélik, hogy megússzák a büntetést

A Mercedesnél bíznak benne, hogy annak köszönhetően, hogy időben kihívták a bokszba a finnt és meghibásodott autóját, elkerülhetik a hátrasorolásokat a jövőbeli futamok rajtrácsán.

részletek

Ezért nem kapott eltérő gumit Bottas

Bár a rádión arra kérte csapatát az F1-es Toszkán Nagydíjon, hogy más keveréket kapjon a második etapjára, mint Hamilton, végül mindkét Mercedesre a kemény gumi került fel – most kiderült, miért.

részletek

„Aligha” oldotta meg a gumigondokat a Mercedes

Bár azt James Vowles vezető stratéga is elismeri, hogy kiválóan muzsikált az autójuk a barcelonai hőségben, mégsem gondolja úgy a szakember, hogy maguk mögött tudhatnák a silverstone-i problémáikat.

részletek

Ezért nem melegszik túl a fekete Mercedes

Bár eleinte a csapat sem tudta, lesznek-e negatív hatásai a rasszizmus elleni kampány miatt koromfeketére festett karosszériának, mostanra elmondhatják, az semennyit nem ront a teljesítményen.

részletek