DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Vandoorne

A McLaren nem érzi a nyomást, Vandoorne igen

A belga versenyző épp az ellenkezőjét sugallja, amit a csapat kommunikál. Vandoorne a szimulátorban kipróbálta már a Renault-motoros McLarent, amely pozitív benyomást tett rá.

részletek

Vandoorne elmondta, mit tanult Alonsótól

Rendkívül sok tapasztalatot gyűjtött a kétszeres világbajnok mellett a McLaren belga F1-es pilótája, aki szerint a rengeteg szenvedés ellenére is lehetett pozitívumokat találni a 2017-es évben.

részletek

Miért ezt a rajtszámot választották az F1-esek?

A világbajnoknak kijáró 1-es rajtszámot 2018-ban sem fogjuk látni, mert Lewis Hamilton marad a 44-esnél, ahogy megszokottá vált. Miért éppen azt a rajtszámot választották az ászok, amivel mennek?

részletek

Hakkinen: Talán most a legjobb a felhozatal

Az egykori kétszeres világbajnok finn pilóta szerint egészen fantasztikus tehetségek vannak jelenleg a Formula-1-ben, akik remek izgalmakat hozhatnak. De kikre gondolt Mika Hakkinen?

részletek

Vandoorne Monacót érezte fordulópontnak

Stoffel Vandoorne első teljes évét futotta az F1-ben, és nem is ért el rossz eredményeket. A fiatal belga a szezon kezdetén nem találta önmagát, de később megtalálta a tempóját is.

részletek

McLaren: Vandoorne közel van Alonsóhoz

A McLaren csapatvezetője azt gondolja, hogy a fiatal belga pilóta nagyon sokat fejlődött év közben, és a különbség közte és Alonso között nem feltétlen a valós erőviszonyokat mutatja.

részletek

Vandoorne tudna vezér lenni a McLarennél

Ha Alonso elhagyná a csapatot, a belga kész lenne átvenni első számú szerepét. Elárulta azt is, különleges viszony fűzi Sennához és 1988-as McLaren-Hondához.

részletek

Amikor az időmérőkön rommá ver a csapattárs

A 2017-es szezonban is láthattunk szoros és abszolút egyértelmű, csapaton belüli párharcokat. Raikkönennek, Vandoorne-nak, Bottasnak fel van adva a lecke jövőre is, Hülkenberg pedig meggyőző volt.

részletek

Prost: Vandoorne már most Alonso szintjén van

A Renault nagykövete úgy gondolja, Stoffel Vandoorne az egyik legígéretesebb tehetsége az F1-nek, és képességei Fernando Alonsóéval vetekednek. Ha egy jó motor lesz alatta, az élmezőny tagjává válhat.

részletek

Csapattársak harca - McLaren

Az egyik legegyértelműbb párharc végződött kis híján óriási meglepetéssel. A legnagyobbat bukó nagycsapatnál Alonso nem sok híján kikapott újonc csapattársától, pedig minden mutatóban sokkal jobb.

részletek

Furcsa baleset a két McLarentől

Érdekes balesetet szenvedett egymást követő napokon Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne az abu dhabi teszten. Pontosan ugyanott és ugyanúgy ütköztek a falnak.

részletek

Idegen tárgy miatt vívott autójával Vandoorne

A belga már az Abu Dhabi Nagydíj elején jelezte, hogy autója úgy viselkedik, mint egy raliautó. Akkor műszaki hibára gondoltak, ám később kiderült, idegen eredetű ragasztószalag került a hátuljára.

részletek