Toyota
WRC: A Toyota törheti meg Ogier szériáját?
Sebastien Ogier zsinórban hat vb-címet nyert a WRC-ben, két különböző márkával is verhetetlen volt és idén egy harmadikkal is ő kezdte legjobban az évet. A Toyota azonban véget vethet az uralmának.
részletekVadonatúj Toyota RAV4: 100% suv – 100% hibrid
Amikor a Toyota 1994-ben bemutatta az első RAV4-est, egy vadonatúj járműkategóriát teremtett, amely az offroad autók terepképességeit és robusztus kiállását a ferdehátúak kompakt méreteivel és vezethetőségével társította.
részletekAz új Supra 2020-ban debütál a Super GT-ben
A TOYOTA GAZOO Racing bejelentette, hogy a napokban Detroitban leleplezett Toyota Supra sportmodellre épülő „Supra” versenygépet 2020-tól benevezik a SUPER GT versenysorozat GT500 géposztályába. A Lexus „LC” a 2019-es szezonban áll utoljára rajthoz és a „Supra” lép majd a helyére, amelynek piaci forgalmazása a tervek szerint 2019 első felében kezdődik.
részletekKészül a WRC-szezonnyitóra a Toyota
A gyártók között világbajnoki címvédőnek számító csapat Monte-Carlóban is nyerni szeretne a 2019-es szezon első futamán - a legendás futam csütörtök este veszi kezdetét.
részletekSporttörténetének legsikeresebb szakaszában a Toyota?
A Toyota tavaly és idén sosem látott sikerszériát könyvelhetett el valamennyi kiemelt motorsportban, amelyben képviselteti magát: a motorsport területén rendkívüli hagyományokra visszatekintő autógyártó 2018-ban története során immáron negyedszer (1993, 1994, 1999, 2018) hódította el a Rally Világbajnokság (WRC) konstruktőri világbajnoki címét, megnyerte a legendás Le Mans-i 24 órás futamot és a Hosszútávú Világbajnokságban (WEC) élen állva minden esélye meg van arra, hogy a 2014-es diadal után ebben a szezonban is elhozza a konstruktőri világbajnoki címet, és ha mindez nem lenne elég, történetében először 2019-ben a Toyota megnyerte a Dakart is. Nem mindennapi sikersorozat ez, és a japánok szerencséjére (bár mindez valószínűleg sokkal inkább a nagyon tudatos és megfeszített munka, semmint szerencse számlájára írható - egyelőre nem látszik a vége.
részletekEgy legenda visszatér - új legenda születik?
Lehullt végre a lepel a 17 év után visszatérő sportautólegenda, a Toyota Supra utcai változatáról, a 2019-es Detroiti Autószalonon láthatja először a nagyközönség a vadonatúj Toyota GR Supra modellt. A „sűrített extremitás” modern formanyelve kihangsúlyozza a modell teljesítményét és dinamizmusát, ugyanakkor a Toyota sportautó-hagyományait idéző, klasszikus formanyelv romantikáját is hagyja érvényesülni, míg a tökéletesen vezetőcentrikus, kétszemélyes utasteret az együléses versenyautók hangulata és kialakítása ihlette. A Toyota mérnökei azonban gondoskodtak róla, hogy a vadonatúj Supra ne csupán lenyűgöző formavilága révén legyen méltó a nagy elődökhöz: a modell klasszikus sportautós hajtásláncot kapott, 340 lóerős, 500 Nm- es, soros hathengeres turbómotorral és hátsókerék-hajtással, míg a a rövid tengelytáv és a széles nyomtáv révén megvalósul a kivételesen dinamikus vezethetőség kulcsának számító 1.55-ös ideális arány. Az első büszke Supra tulajdonosok nyár végén vehetik át autójukat amely egyébiránt a TOYOTA GAZOO Racing által gyártott első, globális GR modell.
részletekA vadonatúj Toyota Supra csak az első a globális GR modellek sorában
A TOYOTA GAZOO Racing a Toyota globális motorsport programját felügyelő szervezet, amely tavaly az FIA WEC hosszú távú világbajnokság keretében megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, valamint megszerezte az FIA WRC rali világbajnoki címet, egy hete pedig megnyerte a legendás Dakar rallyt. A szervezet munkája három oszlopon nyugszik: a motorsport-eseményeken való részvétel révén fejleszti szakembereit, az autóversenyzés izgalmai révén rajongókat szerez a márkának, és a versenypályákon szerzett tapasztalatok felhasználásával hozzájárul a mind jobb, élvezetesen vezethető közúti autók gyártásához. Ezt a szemléletet vallotta magáénak a Toyota autógyárat alapító Kiichiro Toyoda, valamint a Toyota Motor Corporation jelenlegi elnöke, Akio Toyoda is, aki teljes mellszélességgel támogatja a vállalat azon célkitűzését, hogy mind jobb autókat építsen. A Toyota 17 év után feltámasztott legendás sportautója, a vadonatúj Toyota GR Supra a TOYOTA GAZOO Racing által gyártott első, globális GR modell.
részletekDakar: Al-Attiyah behúzta, Loeb dobogón zárt
A versenyt gyakorlatilag végig vezető katari megszerezte saját harmadik, a Toyota első sikerét. A címvédő Sainz szakaszgyőzelemmel zárta feledhető versenyét Peruban.
részletekValentino Rossi is kipróbálná magát a Dakaron
A Dakar katari élmenője, Nasser Al-Attiyah már Fernando Alonsóval kapcsolatban is indiszkrét volt, amikor elmondta, a spanyol szívesen kipróbálná magát a világ legnehezebb tereprali-versenyen. Most hasonlót osztott meg a MotoGP világbajnokáról is.
részletekA WRC-ben is tesztelni akar Alonso
A friss hírek alapján egyre komolyabban érdeklődik a ralizás iránt Fernando Alonso: a Toyota Dakar-gépe mellett a gyártó WRC-autóját is kipróbálná, mondta Tommi Makinen, a japánok rali-világbajnoki csapatának főnöke.
részletekMenetpróba - Toyota Aygo 1.0
A japán márka már korábban beállt a városi miniket kínáló gyártók közé, hogy ezen a téren is bővítse a választékát, ám nemrég újrarajzolták a csöppség vonalait, amitől az autócska igazán toyotás lett.
részletekMegvan Peterhansel első szakaszgyőzelme, elszállt a címvédő
A Dakar-legenda idei első szakaszgyőzelmét aratta az ezúttal csak Peruban megrendezett versenyen, márkatársa, a címvédő Carlos Sainz esélyei az ismétlésre viszont gyakorlatilag már most elszálltak.
részletek