DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Tost

„Így nem lenne fair elkezdeni a szezont”

A koronavírus miatt utazási korlátozások léphetnek érvénybe, amely főleg az Olaszországból érkezőket hozná nehéz helyzetbe - a Ferrari és az AlphaTauri is aggódik.

részletek

Valóban ekkorát ugrott ismét előre a Honda?

A Red Bull mellett a testvércsapat vezetősége is kimondottan boldog a téli teszteken tapasztaltakkal. Különösen dicsérik a japán erőforrás fejlődését, és a Hondánál is elégedettek a motorral.

részletek

Az Alpha Tauri olaszokat tiltott ki, a Williams az anyagi terhekről beszél

A koronavírus átszervezésre kényszeríti a csapatokat: új útvonalakon kell eljutniuk az első nagydíjakra, és kérdéses, kit fognak beengedni a rendező országok. A Ferrari mérnököket hagyott otthon, a Red Bullnál a japán munkatársak miatt nyugtalanak.

részletek

Steiner is odaszúrt a Racing Pointnak

A Haas csapatfőnöke szerint a rózsaszín istállónál érdemes lenne „gondolkodni, mielőtt megszólalnak”, mert a Mercedes másolásával idén olyat tettek, ami miatt korábban mást kritizáltak.

részletek

Az Alpha Tauri a tavalyinál is jobb lehet

Bár ezen a néven idén indul először a korábban Toro Rosso néven ismert istálló, a Honda remek téli fejlődésének és a kiváló szélcsatornás eredményeknek köszönhetően komoly meglepetést okozhat.

részletek

23 futamtól besokallna az F1

Az ideitől sűrűbb versenynaptárral nem tudnának megbirkózni az F1-es istállók új csapattagok nélkül, a bővítés pedig további költségekkel járna – figyelmeztetett egy csapatvezető.

részletek

Albonra hamar felfigyelt egykori csapatfőnöke

A brit pilóta egy éve még F1-es tapasztalattal sem rendelkezett, most pedig már az élmezőny kihívásaira készül. Korábbi csapatfőnöke elárulta, a pilóta az első pillanattól kezdve ígéretes volt.

részletek

Új név, új remények az Alpha Taurinál

A Toro Rossóról átkeresztelt istálló vezetője minden eddiginél nagyobb célt tűzött ki 2020-ra: A Red Bull segítségére támaszkodva a konstruktőri negyedik helyet akarja elcsípni.

részletek

A Toro Rosso rendkívül elégedett a szezonnal

Ha egy istálló kifejezetten boldog lehet a 2019-es évadban elért eredményeivel, az a Red Bull fiókcsapata. Aerodinamikailag és motorikusan is hatalmasat léptek előre, ráadásul két dobogó is összejött.

részletek

Ha a gyengébbik hondás csapat is a Renault előtt végez, az kivégzés lehet

Az már a szezon elején látszott, hogy a francia gyári istállónak köze sem lesz a Red Bull-Honda tempójához. Most azonban esély kínálkozik arra, hogy még a fiókcsapat is legyőzze a Renault-t.

részletek

Ricciardo örül, hogy nyomás van a Renault-n

Szoros a küzdelem az F1 konstruktőri ötödik helyezéséért, mindössze nyolc pont a különbség a Renault és a Toro Rosso között, ami felvillanyozza Daniel Ricciardót.

részletek

Gasly és Kvjat túl korán kerülhetett a Red Bullhoz

Évek óta hozzászokhatott a Toro Rosso, hogy folyamatosan cserélődnek a pilóták, a motorszállítók. Ezúttal csak a név változik, a páros nem, akik mindketten megjárták már az anyacsapatot.

részletek