DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Tost

A Honda idén a McLaren elé kerül?

Rendkívül nyugodt és elégedett légkörben dolgozhat a Honda a Toro Rosso oldalán, ez pedig egyelőre meghozza gyümölcsét. A csapat szerint legkésőbb az év második felében legyőzik a McLarent.

részletek

Tost: Több balesetre lenne szükség

Ahány ember, annyi magyarázat arra, hogy miért veszít a Formula-1 a népszerűségéből az utóbbi években. Van, aki úgy véli, hogy a túl nagy költségek és a túl kevés baleset az egyik fő ok.

részletek

A Toro Rosso a negyedik helyre pályázik

Az olasz gárda idén jócskán javítana tavalyi teljesítményén: optimista a hangulat a csapatnál, hiszen azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a három éllovas istálló mögött végezzenek a 2018-ban.

részletek

Tost szerint sokra viheti a Toro Rosso párosa

A tavalyi szezon végén különböző okokból kifolyólag nem tudták megmutatni, mire lehetnek képesek az F1-ben, de a „kisbikák” csapatvezetője szerint Pierre Gasly és Brendon Hartley is remek pilóta.

részletek

A Honda-projekt előrelépés a partnernek

A Toro Rosso sosem vágott volna bele a Hondával való szövetségbe, ha nem bíznának teljes mértékben a japán szakemberek eredményességében. A csapatfőnök fejlődést vár már idén.

részletek

Ekkor mutatja be új autóját a Toro Rosso

Eddig még csak a Ferrariról tudtuk, hogy mikor és hol mutatja be 2018-as versenyautóját hivatalosan. Most a Red Bull fiókcsapata ismertette a sajtóval a leleplezés helyszínét és dátumát.

részletek

Toro Rosso: Korai aggódni a büntetések miatt

A 2017-es szezonban a McLaren jócskán szenvedett a Honda műszaki gondjai miatt. A Toro Rossónál nem ezen gondolkodnak, és örülnek, hogy a következő évben együttműködhetnek a japánokkal.

részletek

Kirúgták, mégis dicsérik Kvjatot

Érdekes nyilatkozat látott napvilágot a héten, Franz Tost szerint Kvjatnak helye van a Formula-1-ben. Felettébb furcsa vélemény annak tudatában, hogy ők menesztették az orosz pilótát év közben.

részletek

Agresszivitása miatt tették ki Kvjatot?

Danyiil Kvjat nem viselte jól, amikor visszakerült a Toro Rossóhoz. Az oroszt frusztráltság jellemezte, és Tost szerint feleslegesen kockáztatott a rajtoknál, ami nem célravezető az F1-ben.

részletek

A Toro Rosso nem hajlandó bocsánatot kérni

A kiscsapat tovább dühöng, és a Renault nyakába varrja a fokozódó balhét. A francia gyártó tanácsadója, Alain Prost is megszólalt: nem akar szócsatába bonyolódni, de néhány tényt leszögezett.

részletek

Toro Rosso: Miért is kellene aggódnunk a Honda-motorok miatt?

A faenzai F1-es alakulatnak számtalan alkalommal voltak megbízhatósági gondjai a Renault erőforrásaival, csapatfőnökét éppen ezért nem aggasztja, hogy a szintén problémás Honda-motorokat használják jövőre.

részletek

A Gasly-Hartley páros a Red Bullnál köthet ki

Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a Toro Rosso jelenlegi pilótáit fogja alkalmazni 2018-ban is, az anyacsapat főnöke pedig nem tartja kizártnak, hogy a duó egyszer hozzájuk igazol.

részletek