DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Tereprali

Fiatal edzőtársat kapott Vogel Adri

Kilencéves szurkolójának szerzett felejthetetlen élményt Vogel Adri. A Roger Racing Team versenyzője múlt hétvégén a Tereprally Iskola és edzés a BIOEXTRÁVAL rendezvényen készült a szezonra.

részletek

Vogel Adri tanulással kezdte újra a szezont

Két hónap kényszerpihenő és szimulátorversenyek után végre újra versenyautóba ülhetett Vogel Adri, ezúttal azonban versenyzés helyett a tanulás volt a cél.

részletek

Elmarad a 2020-as HunGarian Baja

Idén már tizenhetedik alkalommal rajtolt volna el a magyar tereprali legnépesebb, legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, a HunGarian Baja. A kialakult egészségügyi helyzet és az érvényben lévő törvényi háttér miatt a viadal szervezői úgy döntöttek, hogy 2020-ban nem rendezik meg hazánk egyetlen Világkupa-versenyét.

részletek

A Szahara sem jelenthet akadályt az elektromos terepjárónak

A legendás terepjáró-versenyző és YouTube-sztár Ken Block a Szaharában tartotta különleges, elektromos meghajtású autójának főpróbáját. Az igazi megmérettetés majd jövőre lesz, amikor az Extreme E bajnokság öt versenyhétvégéjén a Föld legextrémebb vidékein mérik össze tudásukat a gépek és azok gazdái. A 2021-ben induló környezetbarát tereprali-sorozat járműveihez a Continental fejlesztett speciális gumiabroncsokat.

részletek

Elmarad a 2020-as Riverside Baja!

Idén már hatodszor rajtolt volna el a Nyílt Magyar Tereprali Bajnokság egyik legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, a Riverside Baja. Ám a kialakult egészségügyi helyzet miatt a viadal szervezői úgy döntöttek, noha mindent előkészítettek a versennyel kapcsolatban, 2020-ban nem rendezik meg a Riverside Baját.

részletek

Kiváló terepralist gyászol a magyar autósport

Szomorú hír érkezett szombat reggel: váratlanul elhunyt a magyar- és nemzetközi terepralis közösség megbecsült tagja, Bognár József. A kiváló sportember 47 esztendős volt.

részletek

Világkupa pontot szerzett Szalay Katarban

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a nyolcadik helyen ért célba a tereprali világkupa idénynyitó, katari viadalán, amiért négy világkupa-pont járt. A T1-es kategóriában az Opel Dakar Team párosa negyedikként végzett.

részletek

A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

A KAMAZ-master csapat 12, kihívásokkal teli szakasz után az 1. és 2. helyeket is megszerezte, így 17. DAKAR-győzelmüket aratták idén, ami egy újabb fantasztikus teljesítmény a csapat és hivatalos abroncsszállító partnerük, a Goodyear számára. A rendkívül kemény idei verseny megmutatta, hogy a Goodyear karkasz-technológiája ilyen kihívások mellett is képes tartósan helytállni. A csapat következő megmérettetése a Kínában július 3. és 16. között megrendezésre kerülő Selyemút rali lesz.

részletek

Átvette a győzelmi trófeát Dakarban a Qualisport Racing

Nincs felemelőbb pillanat annál, mint győztesként átgurulni a célkapun Dakarban, a Rózsaszín tó partján! A Qualisport Racing kamionos egységének újfent megadatott: Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő a 2020-as Africa Eco Race kamionos kategóriájának győzteseként vasárnap élhette át a semmi máshoz nem fogható érzést.

részletek

Ismeretlen terepet hódítottak meg Kovácsék Mauritániában

Ismeretlen, az Africa Eco Race történetében még sohasem használt pályán bizonyított a Qualisport Racing kamionos triója az idei viadal 9. szelektív szakaszán. A mauritániai Tidjikja térségében futott hurokszakaszon a Kovács, Czeglédi, Ács trió volt a legjobb a Scania Qualisport Torpedóval.

részletek

Africa Eco Race: A magyar Scaniáktól hangos Mauritánia

Semmi kétség: a magyar Scaniák, a Qualisport Racing és a Fazekas Motorsport egységei főszerepet játszottak a 2020-as Africa Eco Race 8. szelektív szakaszán, amelyet a terepralis tekintetben fogalomnak számító mauritániai Tidjikja térségében bonyolítottak. Bátran ki lehet jelenteni, hogy Kovács Miklós és Fazekas Károly gárdái öregbítették a magyar motorsport hírnevét.

részletek

Újra szárnyalt Kovácsékkal a Scania Afrikában

Mint a mesékben! Az előző napi technikai gondok megoldódtak, így a Qualisport Racing kamionos egysége számára kitűnően alakult a 2020-as Africa Eco Race hetedik szelektív szakasza Mauritániában: a Chami és Adizine közötti 478 kilométer hosszú menet során a Scania-trió az autós-kamionos értékelés legjobbja volt.

részletek