DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Tereprali

Gigászi csalásvitában sározza egymást Sainz és Al-Attiyah

„Hahahaha, ne légy csalódott!” – kommentálta oda Nasser Al-Attiyah idősebb Carlos Sainz Twitter-posztja alá, aki videóval mutatja be, riválisa pályalevágással nyerte meg az Andalúz Ralit. Aztán a spanyol is kapott egy emlékeztetőt.

részletek

Hatalmas küzdelem után dőlt el a Riverside Baja

Véget ért az immár hatodik alkalommal megrendezett Riverside Baja, ami a Közép-Európai Zóna Bajnokság második, és a koronavírus-járvány miatt egy év kényszerű szünetet tartó Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság szezonnyitó viadala volt. Maga a verseny az utolsó pillanatig nyílt volt, és az összetett győzelmet az első három szakaszon kétszer is hibázó, ám az utolsó három szakaszon űridőt autózó Miroslav Zapletal szerezte meg, akinek Marek Sykora diktálta az itinert. A Dakart többször is teljesítő cseh klasszisnak zsinórban ez volt a harmadik sikere a Riverside Baján.

részletek

Rekordnevezés a hatodik Riverside Baján

Egy nap – május 7-től 8-ig –, és elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a hatfutamos Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság 2021-es szezonnyitó viadala, a Riverside Baja. Örömteli hír, hogy a végleges nevezési lista alapján – 71 jármű lesz ott a rajtnál – minden eddigi részvételi csúcs megdől. Noha az érvényben lévő járványügyi jogszabályok lehetőséget adnának arra, hogy a kétnapos versenyt nézők is megtekinthessék, a szervezők az eredeti megállapodásokat szem előtt tartva bejelentették, a szurkolóknak nem lesz látogatható a viadal.

részletek

Tereprali: Több mint hetven jármű a tabajdi teszten és iskolában

Nem egészen egy hét múlva – május 7-től 8-ig – elrajtol a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával, és a szakág, valamint a sportág hazai jelenlegi és remélt versenyzői egy remek hangulatú teszttel és az újoncok számára rendezett iskolával zárták a felkészülést az idei szezonra. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kijelentette, nagyon nagy szüksége van a sportágnak a május 1-ei, Tabajdon tartott rendezvényre, ahol jó volt megtapasztalni a tereprallye-ban érdekeltek összefogását a versenyzőktől a tisztviselőkön át egészen a pályabírókig. Egy biztos, a hétvégi bajnoki rajton már nézők is lehetnek.

részletek

Tereprali-ob: Korrekt versenyek – kristálytiszta szabályrendszerrel

Még pár nap, és – május 7-8 között a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával – elrajtol a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság. Krajnyák Péter személyében új vezetője van a szakágnak, aki abban bízik, hogy egy év kihagyás után nemcsak megrendezhetik a hatfordulós magyar bajnokságot, hanem az év végéig visszahelyezhetik a sport térképére a sportágat is.

részletek

Hatalmas az érdeklődés a Majáliskola iránt

Nem egészen egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – elrajtol a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával, ám a szakágnak nem ez lesz az első idei rendezvénye. Ugyanis május 1-jén Tabajdon kerül megrendezésre az első tereprallye Majáliskola, amelyet egy három és fél kilométeres pályán a 2021-es esztendő első hivatalos tesztje fog követni.

részletek

Pápocra és környékére költözik a Riverside Baja

Egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – végre-valahára elrajtol a 2021-es Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, és utóbbi esetében a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Baja lesz az idénynyitó versenye. A versenynek idén több érdekessége is lesz: az autós és kamionos mezőny mellett induló motorosok számára egy kupasorozatot írtak ki, míg a kétnapos viadalon összesen hét szelektív szakaszon küzdhet meg egymással és a pályával a remélhetőleg minél nagyobb létszámú magyar és nemzetközi mezőny.

részletek

Elképesztően sűrű a TOYOTA GAZOO Racing idei versenynaptára

A Toyota globális motorsport tevékenységét összefogó versenyistálló, a TOYOTA GAZOO Racing küldetése, hogy a világ legkeményebb versenysorozataiban helytállva, és a Toyota legújabb fejlesztéseit a lehető legextrémebb körülmények között tesztelve hozzájáruljon ahhoz, hogy világ legnagyobb autógyártója egyre jobb autókat kínálhasson vásárlóinknak, beleértve a versenykörnyezetben létrehozott termékek fejlesztését, gyártását és értékesítésre történő előkészítését.

részletek

Törölték a versenyzők járatait, de nem marad el a Dakar

Két héttel a rajt előtt került hirtelen veszélybe a 2021-es Dakar Rali megrendezése a koronavírus miatt bevezetett új szaúd-arábiai beutazási korlátozás miatt. Az állam azonban mindent megtesz a gördülékeny lebonyolításért.

részletek

Amit még nem tudtál a 2021-es Dakarról

Izgalmas részletek derültek ki a januári Dakar Raliról a verseny hivatalos prezentációján, szerda délután.

részletek

Időpont és útvonal: Ígéretes a Selyemút Rali 2021

Megvan a Selyemút Rali jövő évi időpontja! A tíznapos, 5000 kilométeres verseny 3 országon halad át 2021. július 1. és 11. között. A legendás terepraliverseny Szibéria második legnagyobb városából, Omszkból rajtol, átszeli Nyugat-Mongóliát, majd pedig Kínában, Ürümcsiben ért célba a tizedik szakasz végén.

részletek

Dakar Classic: Régi autók, új inspiráció

A 2021-es Dakar sok szempontból különleges lesz, az egyik azonban mindenképpen az, hogy bemutatkozik a Dakar Classic. A főversennyel párhuzamosan zajlik majd tesztjelleggel ez a verseny, amelyen a 2000-es évek előtt gyártott, versenyautók és kamionok vehetnek részt.

részletek