Tereprali
Laller: Győzelem vagy halál!
Legutóbb még a Dakar Ralis indulás bizonytalanságáról számolt be Horváth Lajos. Nos a helyzet számottevően nem változott, továbbra is veszélyben van a Dél-Amerikai megmérettetés. Azonban némi pozitívum és előrelépés mégiscsak történt az ügyben, és ez hajtja most Lallert.
részletekVeszélyben Laller dakaros szereplése
Mint az tudvalevő, széles e világon a technikai sportágak legnagyobb összetevője az anyagi oldal. Magyarországon ez hatványozottan igaz, kis piac lévén nehéz támogatókat találni, ami természetesen nem könnyíti meg a versenyzők életét. Ezzel a problémával majd minden hazai pilóta szembesült már, és ez alól nem kivétel Horváth Lajos sem.
részletekEz már nem is terep- hanem szakadékjáró
Az nem kifejezés, hogy meredek az a lejtő, amin szépen leereszkedik ez a Jeep - ráadásul a talaj is sziklás. Félelmetesen kapaszkodik!
részletekHungarian Baja: Al-Attijah és Svitko diktálja a tempót
A HunGarian Baja szombati 140 kilométeres szelektív szakasza bőven tartogatott kihívásokat a versenyzők számára, még akkor is, ha délutánra felszáradt, és már sokkal kevésbé volt csúszós.
részletekQualisport: Könnyed kezdés a Hungarian Baján
Nem túl népes a kamionosok mezőnye a XIV. Hungarian Baján, a terepralisok Világkupa-sorozatának hazai viadalán, ám a Qualisport Racing kamionosai így is élvezik a Veszprém térségében pénteken elkezdődött derbi hangulatát.
részletekLaller - „Mindig a szívem csücske volt a Hungarian Baja!”
Horváth Lajos nagy kedvvel és lendülettel versenyre készül. Ez a megállapítás általános érvényű, de egy hazai erőpróba esetén mindig kicsit felértékelődik.
részletekHungarian Baja: Készen állnak a harcra!
Átestek a kötelező papírmunkán, de a versenyzőkön azért ilyenkor már látszik a harctéri izgalom – az, hogy legszívesebben már most ráállnának a gázra.
részletekÚjra hazai terepen a Scania Qualisport Torpedo
A különítmény ezúttal hazai pályán, a terepralisok Világkupa-sorozatának nálunk tartott futamán, a Hungarian Baján vesz részt Veszprém térségében.
részletekÚjra Peugeot-siker a Silk Way Ralin
Újrázott a Cyril Despres – David Castera versenyzőpáros. A 2016-os Selyemút Rali győztesei idén is elsőként értek célba: a verseny második felében végig vezettek, majd Peugeot DKR #100 autójukkal kényelmes, 65 perces előnnyel nyerték az összesen 9599 km hosszú viadalt, amely 4094 km gyorsasági szakaszt foglalt magában.
részletekMagyar himnusz szólt Bulgáriában
Véget ért a háromnapos Bulgarian Baja FIM tereprali-Eb futam, amely a motorosoknál Horváth Lajos győzelmét hozta. A váci pilóta örül a sikernek, ugyanakkor a megszerzett tapasztalatokat és a jó edzéslehetőséget, egyszóval az eredményes felkészülést mindennek elébe helyezi.
részletekItt a vége: a 9. helyen zárja a Qualisport a Silk Way Ralit
Törött hátsó rúgóval, majdnem hibátlanul ért célba a Qualisport Racing kamionos együttese a 2017-es Silk Way Rali 13. szelektív szakaszán. A szervezők a szombatra tervezett utolsó szelektívet törölték, mivel a térséget sújtó esőzés következtében a folyók túlságosan megáradtak. Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László számára a lehető legjobban alakult a végjáték: a Scania Qualisport Torpedóval versenyző trió a kamionos kategóriában a 9. helyen zárja az összecsapást.
részletekSoha nem látott óriásdűnéken a Scania Torpedo
Nehéznek ígérkezett, az is volt, de végül sikerrel teljesítette a 2017-es Silk Way Rali 12. szelektív szakaszát is a Qualisport Racing kamionos különítménye. Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László, a Scania-versenytrió tagjai saját bevallásuk szerint is csak ámultak és bámultak, amikor meglátták, hogy mekkora óriási dűnéken kell áthámozniuk magukat a Torpedóval a Góbi sivatagban…
részletek