DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Szaúd-arábiaiNagydíj

Ocon nagyon örült a hatodik helynek

Miután nagy küzdelmet vívott a csapattársával, Esteban Ocon a hatodik pozícióban zárta a Szaúd-Arábiai Nagydíjat. A francia versenyző kifejezetten boldog volt az eredmény miatt.

részletek

DRS-dilemma: Túl könnyű előzni vele, nélküle szinte lehetetlen

Változó a dzsiddai dobogósok véleménye a DRS-ről. Sainz szerint túl könnyű előzni, de hozzáteszi, az eszköz nélkül lehetetlen lenne. Leclerc szerint unalmas versenyeket látnánk nélküle, Verstappen pedig kijelentette: ha nincs DRS, második lett volna vasárnap.

részletek

Wolff: Már nem mi vagyunk a középpontban

Nehéz hétvégén van túl a Mercedes, mely ismét egy kettős pontszerzésnek örülhetett, de ezúttal a szerencse már nem állt az oldalukra. A csapatfőnök szerint idővel ismét az élre kerülhetnek.

részletek

Gasly orvosi segítségre szorult, miután óriási fájdalmai voltak a hajrában

Pierre Gasly óriási bravúrt hajtott végre, hogy a peches kerékcseréje ellenére is négy pontot szerzett vasárnap. Mindezt úgy, hogy olyan fájdalmai voltak, hogy a verseny után a doktornál kötött ki.

részletek

Kiesett, de mégis mosolyog Ricciardo

Az ausztrál örömének oka, hogy a McLaren egyértelműen előrelépett Bahrein után, kettős pontszerzést is elérhettek volna Dzsiddában. Ráadásul úgy véli, az átépített Albert Park is kedvezni fog nekik, 2019 óta első hazai futama.

részletek

Hamilton: Nem tudtam, bemehetek-e a bokszba

Hatalmas felzárkózást mutatott be Lewis Hamilton a Szaúd-arábiai Nagydíjon, azonban egy számára szerencsétlen helyen történő incidens miatt csak egy ponttal távozhatott Dzsiddából.

részletek

Perez: Mindent megtettünk a győzelemért

Pályafutása során először indulhatott az élről Sergio Perez, ám végül egy balszerencsés helyzetnek köszönhetően a dobogóról is lemaradt. A mexikói szerint lesz még hasonló lehetősége a jövőben.

részletek

Russell: Csak a delfinezést kellene megoldanunk

Nem volt teljesen elégedetlen George Russell, noha a versenyen megint nem tudtak érdemben beleszólni a győzelemért zajló küzdelembe. Szerinte még mindig bajnokesélyes a Mercedes is.

részletek

Sainz: Checo peches volt, de a szabály az szabály

A harmadik helyről indulva a dobogó legalsó fokára állt Carlos Sainz, de több forró pillanata is volt: előbb a rajtot megelőzően, majd a biztonsági autó alatt Perezzel, végül a felügyelők vizsgálata miatt.

részletek

Horner: Az ellenfeleink nem lassítanak

A fejlesztéseket tekintve is éles lesz a harc Christian Horner és Adrian Newey szerint. A Red Bull szakemberei úgy vélik a fejlesztések ütemét a költségplafon irányítja majd.

részletek

Verstappen: Nehéz volt kitervelni ezt az előzést

Megszerezte első 2022-es futamgyőzelmét a címvédő Max Verstappen. A holland ismét vérre menő harcot vívott Leclerc-rel, melyből ezúttal ő jött ki jobban. Az egyenesbeli tempó dönthetett.

részletek

Leclerc: Megvan a kölcsönös tisztelet

Nagy csatában maradt alul Charles Leclerc a címvédővel szemben. A Ferrari pilótája szerint az ilyen harcok, csak még jobban megerősítik az egymás iránti tiszteletet.

részletek