DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Verstappen: Nehéz volt kitervelni ezt az előzést

Megszerezte első 2022-es futamgyőzelmét a címvédő Max Verstappen. A holland ismét vérre menő harcot vívott Leclerc-rel, melyből ezúttal ő jött ki jobban. Az egyenesbeli tempó dönthetett.

Bár sokáig úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg abban Sergio Perezt, hogy megszerezze élete harmadik F1-es futamgyőzelmét, végül egy rosszul időzített kerékcsere és a biztonsági autó miatt Charles Leclerc és Max Verstappen találták magukat az első két helyen.

A holland sokáig kivárásra játszott, néha talán túl sokáig is kivárt, de megszerezte a győzelmet, így hat pontot hozott a Bahreinben diadalmaskodó monacóin. „Jót versenyeztünk. Igazán keményen csatáztunk a győzelemért, de azt tartottuk szem előtt, hogy hosszabb távon mi legyünk a gyorsabbak” – kezdte Verstappen a verseny leintése után David Coulthardnak.

 



„Ők gyorsabbak voltak a kanyarokban, mi pedig az egyenesekben. Összességében úgy gondolom, mi voltunk minimális tempóelőnyben, de nem volt egyszerű megelőznöm őt, de végül sikerült elé kerülnöm.”

„A végén a sárga zászlónál nehéz volt megtalálnom, mennyire emeljem el a gázt, hogy közben ne húzzam őt magamra. Nehezebb eltervezni egy előzést ezekkel az autókkal, mert a hátulról jövő is jól ki tud gyorsítani és ő nyithatja a szárnyát. Örülök, hogy végre elkezdtük ezt a szezont!”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: